Egyedülálló módon, kizárólag Androidos okostelefonra, később pedig iPhone-ra, iPad-re letölthető alkalmazásban jelennek meg Magyarország egyik legnépszerűbb élő zenekara, a Pannonia Allstars Ska Orchestra legújabb dalai. A rajongók november 29-től férhetnek hozzá az applikációhoz, benne a zenéhez és egyéb tartalmakhoz, ráadásul két hétig teljesen ingyen. Magyarországon korábban nem volt arra példa, hogy egy zenekar ebben a formában jelentesse meg a lemezét.
A Pannonia Allstars Ska Orchestra legújabb dalait november 29-étől először egy Android, később pedig már az iOS rendszerekre fejlesztett PASO alkalmazáson keresztül is el lehet érni. Nem készül CD, a dalok Magyarországon először és egyedülálló módon egy applikációban jelennek meg.
- A ’No Love in Town’ című EP-t az Android rendszerű okostelefonosok, illetve a közeljövőben az iPhone és iPad tulajdonosok egy applikáció segítségével tölthetik le a készülékeikre. Az alkalmazást a győri székhelyű HelloAndroid.com csapata nekünk fejlesztette. Öt dalt jelentetünk meg, amiből három hagyományos PASO szám lesz, kettő pedig a zenekar mellékprojektje, a PASO’s Roots Rockers kompozíciói. Az EP egyik dalához egy New York-ban rögzített videóklip is tartozik, melynek érdekessége, hogy a felvételek kizárólag okostelefonnal készültek. Az érdeklődők képeket, videókat, érdekes információkat is letölthetnek, csatlakozhatnak a PASO facebook-oldalához, streamelve hallgathatnak zenét és játszhatnak is. Az exkluzív tartalmak között lesz egy másik videó is, amelyen Victor Rice amerikai producer élőben keveri az egyik számunkat Brazíliában, Sao Paulo-ban – mondta KRSA, a PASO énekese.
A zenekar alkalmazásához két hétig, vagyis december 12-ig teljesen ingyen jár az EP is. A normál, az EP-t nem tartalmazó applikációt utána is ingyen tölthetik le és használhatják a rajongók, míg a két hét letelte után a kislemezt is tartalmazó premier alkalmazás pár száz forintos, jelképes összeg fejében lesz hozzáférhető.
A Red Bull MOBILE ügyfelei azonban ezt a premier alkalmazást az említett időszak letelte után is ingyenesen tölthetik le egy személyre szabott kóddal a Red Bull MOBILE portálján keresztül. A PASO rendhagyó kezdeményezése egyfajta ajándék, az öt dalból álló EP a tavasszal megjelenő új dupla lemez előfutára. A zenekar azokra a rajongókra is gondolt, akiknek nincs okostelefonjuk. A No Love in Town EP egy másik rendhagyó módon, pólón is megjelenik. Az érdeklődők a ruhadarabokban egy kódot találnak, ami segítségével a PASO honlapjáról tölthetik le az EP-t.
A Pannonia Allstars Ska Orchestra rövid idő alatt Magyarország egyik legfontosabb zenekarává vált és külföldön is nagy népszerűségre tett szert. Legendásan energikus élő koncertjeivel a 11 tagú csapat pillanatok alatt jutott el az underground klubok deszkáiról a Sziget Fesztivál Nagyszínpadára, és vált minden jelentős magyar zenei fesztivál egyik kihagyhatatlan kedvencévé.
A zenekar első nagylemezét a legnevesebb amerikai ska kiadó, a Megalith Records jelentette meg, így a magyar népzenét fűszerként használó PASO-t külföldön ma már a ska magyar nagyköveteként ismerik. A zene mellett a szövegre is érdemes figyelni, hiszen a PASO gyakran fogalmaz meg direkt vagy burkolt módon társadalomkritikus üzeneteket, illetve közvetít olyan értékeket, mint az egymás iránti tisztelet, az egyenlőség és a diszkrimináció elítélése.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.