˝Jó úton haladok a céljaim elérése felé!˝ - interjú Dániel Balázzsal
A győri boogie woogie zongorista, a műfaj hazai nagykövete. Dániel Balázs sokaknak már ismerős lehet, azonban róla és stílusáról méltatlanul kevés szó esik a médiában. Pedig Balázs nem akármilyen nemzetközi karriert tudhat magáénak, ráadásul a nevéhez fűződnek az itthon egyedülálló Magyarországi Boogie Woogie és Blues est-ek. A kivételes tehetséggel beszélgettünk.
– Ki is az a Dániel Balázs? – Dániel Balázs egy fiatal győri zenész, aki nem kisebb fába vágta a fejszéjét, mint, hogy egy ritka zenei stílust népszerűsítsen hazánkban. A zongorás boogie woogie még / már kevesek által ismert Magyarországon - különösen a fiatalok körében -, így célul tűzte ki, hogy megismertesse és megszerettesse ezt a műfajt.
– Mikor kerültél kapcsolatba a zenével? – Szüleim mesélték - halványan még emlékszem is rá -, hogy sokszor esti mese helyett egy képes mesekönyvet nézegettünk apukámmal, amiben sok-sok hangszer működése volt leírva. Akkor még szüleim nem tulajdonítottak nagy jelentőséget érdeklődésemnek. Mikor kicsivel nagyobb lettem egyik rokonomnál nagyon megtetszett egy szintetizátor: a különböző hangszínei és billentyűi… Akárhányszor odamentünk mindig kértem, hogy vegyék le nekem a szekrény tetejéről, mert szeretnék rajta játszani. Ezt követően szülinapomra pont egy ugyanolyan hangszert kaptam ajándékba. Igazából ekkor kerültem komolyabb kapcsolatba először a zenével. Két év szintetizátor tanulás után 2004-ben már inkább a zongorázás érdekelt.
– Na de a boogie woogie szerelem hogy talált rád? – Középiskolás barátommal indultunk egy megyei tehetségkutató versenyen, ő dobon játszott én pedig zongorán. Keresgéltem az interneten, hogy mit is játsszunk, ami jól szól a két hangszeren. Teljesen véletlenül akadtam egy zongorás boogie-ra, ami azonnal megfogott. Egy rövid, kb. 30 másodperces részlet volt csak, de legalább ezerszer meghallgattam, annyira tetszett. Kiderítettem, hogy a stílust boogie woogie-nak hívják. Innentől pedig már nem volt megállás… Nagyon szerettem volna élőben is hallani ilyen zenét, de sajnos hiába böngésztem a hazai koncertoldalakat, zongorás boogie woogie-t sehol sem találtam. 2006 év elején rátaláltam Silvan Zingg svájci zongoristára, aki Európa egyik legnagyobb boogie woogie fesztiválját szervezi minden évben. A honlapján láttam, hogy az áprilisi fesztiválja keretében egy zongoristaversenyt is szervez. Nekem se kellett több, beneveztem. A fesztivál egy hatalmas élmény volt számomra, hiszen itt hallottam először élőben boogie-t. A koncert sok részlete még ma is élénken él bennem, ekkor döntöttem el a nézők között ülve, hogy én is ezt szeretném csinálni és egyszer azon a színpadon szeretnék fellépni. A versenyen kiváló minősítésű oklevelet szereztem és 2010-ben alkalmam volt már a fesztivál nagyszínpadán hivatalos fellépőként játszani.
– Azért valljuk be, a te korosztályodra nem éppen ez a zene a jellemző. Egyből befogadtad? – Igen, valóban a legtöbb fiatal más zenéket hallgat. Mivel ezt az ismert zenei csatornákon gyakorlatilag nem játsszák, így természetes, hogy kisebb az esélye annak, hogy egy fiatal ráakadjon, vagy egyáltalán halljon ilyen zenét. Viszont pörgőssége, ritmusossága és lüktetése könnyen magával ragad bárkit, korra és nemre való tekintet nélkül. Engem rögtön megfertőzött.
– Szüleid mit szóltak a választásodhoz? – Nagyon sokat köszönhetek nekik, ugyanis teljes mértékben támogatnak és segítenek a pályámon. A stílus nekik is tetszik, még a mai napig is gyakran mondom nekik, hogy „most ezt hallgasd meg, ez a legújabb figurám!” vagy „mutattam már ezt a számot, most találtam ki?”.
– Tanárod is akadt, vagy autodidakta módon sajátítottad el az alapokat? – Mindkettő. Több kiváló tanártól tanulhattam, ami nagyon sokat segített nekem. Kezdetben Szombathelyi Patrikhoz és Nyári Jenőhöz jártam. Jelenleg Győrben Vöcsei Albertnél tanulok, aki számos hasznos tanáccsal lát el. Az órákon gyakran kitekintünk más stílusok irányába is, ami sok új ötletet ad számomra. A boogie woogie-t viszont nagyrészt autodidakta módon tanulom, hiszen Magyarországon rendkívül kevesen játsszák ezt a stílust. Sokat fejlődtem Pleszkán Frigyes építő kritikái segítségével, aki olyan boogie figurákat és technikákat tanított, amelyeket azóta is használok ebben a stílusban. A legjobban azonban ezt a műfajt csakis felvételekről lehet megtanulni. Hallgatni számtalanszor a mestereket, és kitalálni, hogy vajon ők hogy játszották.
– Már meglévő műveket gyakoroltál be, vagy a ritmus vitt magával? – Nagyon nehéz volt elkezdeni a tanulást, hiszen kottát alig lehetett találni. Párat azért sikerült levadásznom az internetről, és azokkal kezdtem az ismerkedést. Ahogy egyre jobban elmerültem a boogie-ban, már próbálkoztam improvizálással is, illetve saját számokat írni. Ma már inkább a szerzeményeimet szeretem játszani, de természetesen nem szakadtam el a boogie woogie klasszikusoktól sem. Újabban stride stílusú zenéket is tanulok, amiket talán még a boogie woogie-nál is nehezebb zongorázni. Nem véletlenül tartják a jazz-en belül ezeket a legnehezebb zongorázási technikáknak, de szeretem a kihívásokat.
– Ki tette rád a legnagyobb benyomást? – Az internet lehetőségeit kihasználva könnyen rátaláltam a jelenleg is aktív boogie woogie zongoristákra. Közülük legjobban Christoph Steinbach játéka tetszik. Ő egy igazi őrült a zongorán, az egyik legvirtuózabb boogie zongorista, mindemellett hihetetlenül jó humora van és nála közvetlenebb emberrel ritkán találkozni. Már számos közös koncerten vagyunk túl és igazán jó barátok lettünk. A koncertek előtt - amikor van egy kis holtidő - mindig kérdezek tőle egy-két figurát, hogy azokat ő miként játssza. Ami különösen pozitív élményt jelent számomra, hogy ezeket mindig örömmel megmutatja, sőt nagyon tetszik neki, amikor a legnehezebb figuráit hallás után megtanulva belecsempészem a játékomba.
Hírek
