Az énekesnő végre rátalált egy barátra, akivel nem csak a civil életben értik meg magukat tökéletesen, hanem a színpadon is. Ennek eredménye egy közös dal. A barát nem más, mint a 21 éves énekes fiú: Daavid.
A zene egymásra találás egy régi, de mégis új dallal történt meg Szirmai Móni és Daavid között. Érdemes egy kicsit visszatekinti, hogy miként is sodródtak az eseményekkel a kezdetektől egészen a közös munkáig.
Móni és Daavid az egyik tévéműsor felvételén találkozott először és a szimpátia már az első pillanatban megvolt közöttük. Ez adta az alapot a későbbiekben barátsággá fejlődő kapcsolatban. Innentől pedig már csak pár lépés volt hogy duettet énekeljenek, amelyhez klipet is forgattak.
- Nagyon vártam már a közös munkát Daaviddal, hiszen tehetséges fiatal énekesnek tartom, s persze, kihívás volt számomra is, mert először dolgoztunk együtt. Ilyenkor nagyon fontos, hogy mindkettőnk hangja passzoljon egymáshoz – mesélte Szirmai Móni.
Csatlakozz, ha szereted a zenét.
Daavid is élvezte a közös munkát s úgy érzi: nem volt nehéz a feladat, hiszen ahogy már fentebb is szó esett róla: jó barátok az énekesnővel. A kisfilm forgatása során is hamar egymásra hangolódtak, s úgy gondolja, ez a videón is látható.
Móni arra is kitért, hogy szerinte jól sikerültek a felvételek, a dal és a klip is. Ehhez vélhetően az is hozzájárult, hogy a dal eredetije egykor bombasláger volt. Nem kisebb előadók énekelték, mint Kylie Minogue és Jason Donovan, a címe pedig az Especially For You.
Azonban most hallgassuk meg a magyar nyelvű dalt, Szirmai Móni és Daavid előadásában: Ez a dal csak rólunk szól!
Nyomj lent egy lájkot, ha bejön a muzsika.
- zene.hu -
[2012.01.30.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.