Kiszámítható és kellemes – nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne a legegyszerűbben megfogalmazni, milyen a dánok eurovíziós dala. A skandináv ország Soluna Samay-t és Should’ve Known Better című dalát küldi a 2012 májusában megrendezendő bakui Eurovíziós Dalversenyre.
A Dansk Melodi Grand Prix-győztes énekesnő – aki ezzel a győzelemmel szerezte meg a bakui indulás jogát – 1990-ben született Guatemalában, ahol nagyjából 10 éves koráig élt szüleivel. „Kalandvágyó szüleinek” köszönhetően élete első 10 évében számos földrészt megismert, köztük Afrikát, Ázsiát, Közép-Amerikát és Európát. Dániában 10 éves kora óta él. Talán a rengeteg utazásnak is köszönhető, hogy Soluna kiválóan beszél spanyolul, dánul, angolul és németül is.
Hallgasd meg a dánok legjobbját ITT:
Saját készítésű ékszereit áruló svájci édesanya és profi utcazenész édesapa gyermekeként pályafutását leginkább szülei életstílusa befolyásolta. Már 4 évesen megismerkedett a zenével, bár akkor még csak a kalapot hordta körbe míg apja muzsikált. 5 évesen már a dobokkal barátkozott, 7 évesen pedig önállóan énekelt. 10 évesen vette kezébe a basszusgitárt, néhány éve pedig már bőgőn is játszik.
Nyaranta édesapjával járják Európa utcáit, ahol rendszerint country-blues dalokat játszanak. Közben nem is olyan régen, 2011 szeptemberében megjelent első önálló albuma Sing Out Loud címmel, melynek megjelenését két év előkészítő munka előzte meg. Első slágere az I Wish I Was a Seagull volt.
Csatlakozz, ha érdekel a dalverseny
A Should’ve Known Better alkalmazkodik az édesapja oldalán is játszott stílusokhoz: a country és a blues vonalain mozgó ballada. Ahogy a magyar kommentelők is írják, kellemes dalocska, de a többség nem tartja elég erősnek a nemzetközi mezőnybe. Van ugyan, aki saját kedvenceinek listáján az élre helyezi a dalt, de a többség mégis inkább erős közepesre értékeli a nótát.
A dánok dalát mi is megkedveltük, de az igazi mégis csak a Compact Disco lehet! Hallgassuk meg az ő eurovíziós dalukat is!
-kiko-
[2012.02.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.