Irány Baku! - nyilatkozik a Compact Disco tagja, a Király testvérek, Fábián Juli és Biga
Izgalmakkal, örömmel és a csalódástól könnyes szemekkel tűzdelve ért véget az idei Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntője. A közönség és a zsűri szavazata alapján a Compact Disco képviselheti hazánkat Bakuban a Sound Of Our Hearts című dallal.
Az 57. alkalommal megtartott páneurópai dalverseny az eredeti 7 helyett immáron 43 ország részvételével kerül megrendezésre Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. Az öt kontinensről csatlakozó, több százmillió nézőt a képernyők elé szegező zenei rendezvény az évtizedek során nem egy előadót/együttest futtatott be, nem egy dalt változtatott örökzöld slágerré. Hazánk eddigi legjobb helyezését 1994-ben érte el a Kinek mondjam el vétkeimet? című dallal, Friderika előadásában. Az elmúlt évek gyenge szereplései után az idei indulónak, a Compact Disco-nak talán sikerül megtörnie az átkot.
A győztes dal és csapat mellett azonban más „fülbemászók” is napvilágot láttak nem kevésbé professzionális produkciók kíséretében. Közülük szemezgetünk egy kicsit.
Az elődöntők egyik nagy meglepetése a szemtelenül laza és profi énekes-gitáros, Heincz Gábor „Biga”, aki másodpercek alatt belopta magát a nézők szívébe. Nem véletlenül állt ott a legjobb négy között. - Azt hiszem, két hét alatt megfordult velem a világ. Az országszerte leghallgatottabb rádiók kiemelt rotációban játsszák a dalt, ami a kívánságműsorok nagy kedvence is lett; leforgattuk a videoklipet; ősszel első, önálló nagylemezemmel rukkolunk majd elő, amin saját szerzeményeim szerepelnek a Learning To Let Go mellett; a fórumokon csupa szépet és jót írnak a dalról, rólam és a műsorban elkövetett szereplésemről. Az ismeretlen, szemüveges srác lehet, most picit ismertebb lett. Ennél többet nem is kívánhatnék.
Szintén bemutatkozott a nagyközönségnek az ország egyik legkülönlegesebb hangú énekesnője, Fábián Juli & Zoohacker közös formációja.
- Úgy gondolom, a rengeteg és folyamatos munkánk meghozta a gyümölcsét. Talán ezzel a megnövekedett érdeklődéssel övezve többen kísérik majd figyelemmel a munkánkat, nemsokára megjelenő nagylemezünket és koncertjeinket. Fontosnak tartom kiemelni, miszerint azáltal, hogy ilyen fajta zenék iránt is hatalmas érdeklődés mutatkozik a műsor kapcsán, talán elindulhat valamiféle ízlésformálás a tömegmédiában, ami az értékeknek és a minőségnek szintén teret ad az olcsó és közhelyes megoldásokkal szemben.
Nemzetközi színpadon megálló, profi produkciót nyújtottak a Király testvérek, azaz Linda, Viktor és Ben: megvalósult a dal, az előadók és a design egysége. Az első magyar ajkú előadóként a világkarrier küszöbén álló Linda igazi zenei mogulokkal, a Fugees zenekar alapítójával, Pras Michellel, valamint a neves, amerikai producerrel, RH3-vel közösen jegyzi az Untriedot.
- Imádunk együtt lenni a színpadon, ezért abszolút szeretnénk együtt is folytatni amellett, hogy mindenkinek megvan az önálló projektje. Szerencsések vagyunk, mert a világ különböző pontjairól kapunk biztató és elismerő leveleket.
A hazai döntő abszolút nyertese azonban a 2009-ben debütált Compact Disco. Az együttes nevében az alapító Lotfi Behnam „Begi” válaszol. - Hogyan érintett benneteket a közönség és a zsűri döntése? - Az első körben meglepődtünk, mert nem gondoltuk, hogy a zsűritől ilyen pozitív kritikát kapunk. A döntőben pedig a közönség is letette mellettünk a voksát, így bejuttatva bennünket a legjobb négy közé. Ennek nagyon örültünk. - Milyen célt tűztetek ki magatok elé? - A cél ugyanaz, mint a zenekar alapításakor volt: minőségi popzenét szerettük volna készíteni, amivel kijutunk külföldre, és kicsit Magyarországratudjuk irányítani a zenei figyelmet. A hazánk hírnevét szeretnénk öregbíteni!
- Hogyan készültök a nemzetközi megmérettetésre? - Mivel sokkal nagyobb színpadon, nagyobb közönség előtt fogunk zenélni, át kell alakítani, amit eddig csináltunk. Még nem kezdtünk bele, mert az elmúlt napokban egymást érték a különböző médiaszereplések, de az biztos, hogy teljesen új színpadképet fogunk építeni. - Szerinted minek köszönhető az elmúlt évek sikerszériája? - Azt gondolom, elsősorban az az oka, hogy mi négyen – azaz a Compact Disco, akik mögött nincsen semmiféle nyomás, senki nem mondja meg, mit kell csinálnunk – őszintén adhatjuk magunkat. Minden, magunk elé kitűzött célnak hittel és teljes erőbedobással mentünk neki, amit ezek szerint a közönség is értékel. Biztos vagyok a gondolat teremtő erejének működésében: ha végignézem, honnan és milyen célokkal indultunk, egyelőre minden összejött. Úgyhogy Bakuba is úgy indulunk, hogy nyerni szeretnénk.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.