Compact Disco ellenfél az Eurovízió 2012-n: Ausztria dala megosztja a közönséget
Érdekes, borzalmas, legeslegjobb, fura – csak néhány jelző azok közül, ahogy az Eurovíziós Dalverseny magyar rajongói látják az osztrák versenydalt. A Trackshittaz nevű duó Woki mit deim Popo című dala valóban elég szélsőségesnek mondható, a fesztiválon való szereplését talán csak az ég tudná előre megmondani.
A Trackshittaz Ausztria egyik közkedvelt hip-hop formációja Mühlviertel-ből. A duó két tagja Lukas Plöchl és Manuel Hoffelner, akik hazájukban négy albummal büszkélkedhetnek, kettő közülük az osztrák lista élén végzett. Sikerüket jelzi, hogy a nemrég megrendezett, 10 résztvevős nemzeti döntőből ők kerültek ki győztesen. Pedig a két résztvevős szuperdöntő igen szorosra sikeredett: a szavazatok alig több mint felét kapta a hip-hop duó.
A Trackshittaz így már biztosan utazik Bakuba, ahol május 22-én az Eurovíziós Dalverseny első elődöntőjének második mezőnyében lépnek fel. Ahogy Magyarország is, bár ez esetben talán nem kell tartani a konkurenciától. Míg a magyar formáció, a Compact Disco fülbemászó, slágergyanús electro-pop dallal indul, addig a „sógorok” produkciója máris megosztja a nagyközönséget.
„…Ez borzalmas, szörnyű, undorító, ciki, szégyenlista első helyezett” – írja az egyik kommentelő a dalverseny magyar oldalán. Egy másik rajongó szerint a srácoknak „vagy nagy sikerük lesz, vagy irtó nagy bukás lesz a vége. Köztes megoldás nem létezik, már a hozzászólásokból is látszik, igen megosztó. Egy biztos emlékezni fognak rá, lehet ennél nem is kell több.”
Csatlakozz, ha érdekel a dalverseny
Más is gondolja úgy, hogy „a legrosszabbat voltak képesek kiválasztani” az osztrákok, valaki másnak viszont a mezőnyből a második kedvence volt a dal, szóval ő örül a Trackshittaz győzelmének.
Az egyik hozzászóló az „osztrák Fluortomit” véli felfedezni a produkcióban, bár az mindenképpen megkülönbözteti őket, hogy Fluor Tomi önállóan dolgozik, míg ez esetben egy duóról van szó.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.