Eurovízió 2012: Közösségi oldalról énekel San Marino
Igen bizarr, mégis a tingli-tangli kategóriába tartozó dallal indul San Marino a májusban Bakuban megrendezendő Eurovíziós Dalversenyen. Az azerbajdzsáni verseny első elődöntőjének második mezőnyében fellépő Valentina Monette a Facebook-ról énekel, hogy milyen indíttatásból, nem tudni.
Annyi bizonyos, hogy az EBU, vagyis az Európai Műsorsugárzók Uniója kifogást emelt a dal márkamegjelenítése miatt. Így pont azt a szövegrészletet kellett eltávolítani a számból, ami a címet adta. A San Marino-iak azonban nem estek kétségbe. Nem írtak egy egészen új dalt, még az eredeti szövegét sem változtatták nagyon meg: annyit tettek, hogy a Facebook szót oh-oh-uh-oh-oh-ra írták át. A klipet sem viselte meg nagyon a módosítás, mert csak azokat a részeket vették újra, ahol az említett kreatív szöveg elhangzik.
Ennek megfelelően a címet is megváltoztatták: Valentina Monette Facebook-ja ezentúl The Social Network Song – oh-oh-uh-oh-oh címen fut.
S hogy milyen a dal? Maradjunk annyiban, hogy a jó nem itt kezdődik. De hallgassa meg mindenki saját maga, és döntse el, hogy igazunk van-e vagy sem!
Kicsist olyan érzésem van a dal hallgatása közben, mint anno az Aqua és a Barbie Girl esetében, de sorolhatnék számos nagy sikerű magyar formációt is a múltból, akik érthetetlen módon választottak témát és adták elő minden komolyságot nélkülözve. A legrosszabb az, hogy a szám dinamikáját és tingli-tangliságát tekintve még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a rádiók kedvence lesz. Bár mint tudjuk, ez sem jelent semmit, hiszen Wolf Kati tavalyi eurovíziós dala a düsseldorfi rádióhallgatók kedvence volt, ennek ellenére az Eurovíziós Dalversenyen nem tudott jól teljesíteni a dal.
Csatlakozz, ha érdekel a dalverseny
Ráadásul a klip olyan speciális effektekkel van tele, ami némiképp feldobja az egyébként egysíkú dalt, de hogy fog ez az Eurovízió nagyszínpadán megjelenni, az egyelőre kérdés.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.