Obake, Mombu: bonyolultzenei est májusban a Gozsduban
Május 2-án az olasz-magyar-amerikai tagsággal felálló underground bonyolultzenei szupergroup, az Obake zenéje csavarja majd sejtelmes hangulatokba a budapesti Gozsdu Manó Klub koncerttermének levegőjét. Keresve sem lehetett volna az alakváltó japán démonoknál jobb nevet találni ennek a formációnak, melyben Pándi Balázs dobol és Trevor Dunn bőgőzik majd. Az est folyamán szintén szerepel a dadogó vudu-szellemről elnevezett Mombu jazzba hajló afro-grind produkciója is.
Az Obake japán, népi eredetű szó, és a szigetország errefelé szinte ismeretlen folklórjában a démonok, vagyis a jókai-k egy csoportját hívják így. Egész pontosan azokat a szellemeket, amelyek „folyamatosan változnak”, azaz alakváltók. Emellett időnként az elhunytak szellemeit is illetik így, és van egy zenekar is, amely ezt a nevet választotta magának. A zenekarban amúgy nincsenek japánok: az olasz Eraldo Bernocchi experimentális gitáros és producer alapította, tagja továbbá a szintén olasz Lorenzo Esposito Fornasari operaénekes és Massimo Pupillo Zu bőgős, valamint a magyar Pándi Balázs mint dobos.
Már a tagságot látva is elmondhatjuk, hogy a névválasztás találó volt, hiszen ez az együttes négy olyan zenészfigura karrierjét és - személyük révén - négy olyan egészen eltérő zenei irányvonalat fon egy nyalábba, melyekről elsőre nem gondolnánk, hogy megférnek egymás mellett. Ha csak abba belegondolunk, hogy ez a négy előadó korábban kikkel zenélt közösen, már akkor is nagyon eklektikus névsort kapunk, mint például: Mike Patton, Justin Broadrick, Bill Laswell és Merzbow.
Nem is csoda, hogy az Obake számos különböző hatást magába foglaló zenéje is éppen úgy váltogatja pillanatról pillanatra az alakját, mint azok a bizonyos névadó japán démonok. Ha mégis megpróbáljuk megfogni, hogy miről van szó, akkor talán azt lehetne mondani, hogy doom és drone metal fuzionál elektronikus, noise hatásokkal, mindezt a math-rock és jazz precizitásával és veszedelmesen vonzó hangulatváltásokkal kiegészítve. Szintén sajátos karaktert ad a daloknak a sötét tónusú, ám mégis tekintélyt parancsoló, operaénekesi erejű énekhang.
A zenekar szelleme mindenesetre már testet öltött, méghozzá egy saját név alatti debütáló album formájában, mely tavaly szeptemberben jelent meg a RareNoiseRecords gondozásában. Sötét hangulatú, mégis magába szippantó, borzongató, de egyben szépségével körülölelő, erőteljes hallgatnivaló az Obake lemeze, ami biztos bejön a Sunn 0))), a Popul Vuh és az Ashra Tempel (lásd még krautrock) ismerőinek - csakúgy, mint mondjuk a Slayer, a Melvins vagy a Coil rajongóinak is. Ezen a lemezen a különböző műfajok és hangulatok mezsgyéjén építkező zenekar olyan precízen összeforrasztott dalokat hozott létre, mint például a Human Genome Project vagy a The Omega Point.
A budapesti koncerttel kapcsolatban további fontos információ, hogy Massimo Pupillo helyett Trevor Dunn érkezik majd a Gozsdu Manó Klubba, aki a Mr Bungle, Fantomas, Tomahawk vagy éppen a Melvins nevű zenekarokból lehet ismerős – Ipecac fanokat kérjük a sor elejére!
A május 2-ai est másik fellépője is egy szellemről kapta a nevét: a Mombu ugyanis a Karib-térség vudu hitvilágában az a – nem mellesleg dadogó - szellem, amely az esőkért és viharokért felelős. A mi esetünkben a Mombu egy olyan új zenei projekt, melyet a Zu zenekarból ismert Luca T. Mai szaxofonos, és Antonio Zitarelli, a római jazz-blues punkot játszó Neo zenekar dobosa hozott lére. A dobos és a szaxofonos afrikai ritmusokat ötvöz saját jazz, hardcore és metal gyökereivel, így kreálva egy hihetetlenül fogós új képletet: a Mombu afro-grind szörnye hamar megbabonázza a hallgatót.
[2012.04.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.