Hosszú hónapok óta készülnek a finn Nightwish rajongói április 29-ére: ezen a vasárnapon érkezik meg a finn szimfonikus metal zenekar a magyar fővárosba, ahol a Papp László Budapest Sportarénában lépnek fel. Korunk egyik legsikeresebb metal együttese százezrek előtt játszik világ körüli turnéja során, s a napokban újabb megtiszteltetés érte őket: a 2012-es Jégkorong világbajnokság hivatalos dalává választották új albumuk egyik számát.
2012-ben minden korábbinál fényesebb visszatérésben részesíti a Nightwish hazai rajongóit. 12 évvel ezelőtt az egykori E-klub színpadán tűntek fel először hazánkban, most pedig az ország legmodernebb és legnagyobb professzionális rendezvényhelyszínén, a Papp László Budapest Sportarénában szerepelnek majd. A rendezvényt szervező Concerto Music előrejelzése alapján az összes állójegy elkel a koncertre, és az első emeleti ülőhelyek is sem lesznek foghíjasok – így érdemes a meghirdetett kapunyitás idejére, 18 órára érkezni a helyszínre a kényelmes bejutás kedvéért. A koncertek 19 óra után kezdődnek, méghozzá két előzenekar: a négy fiatal hölgyből álló metal vonósnégyes, az Eklipse, és egy pár éve alakult finn metal csapat, a Battle Beast szereplésével.
Az est főszereplője, a Nightwish eddig még nem látott monumentális díszletek és technikai megoldások bevetése mellett mutatja be Imaginaerum című új lemezét, egy több mint 100 perces műsor részeként, melyet Európában mindössze 21 alkalommal mutatnak be. A látványos nyitányba betekintést nyerhetünk az alábbi nem hivatalos felvétel megtekintésével:
A zenekar az új album sikere mellett hazájában, Finnországban már-már nemzeti kincsként van kezelve. Így nem is meglepő, a svéd és a finn fővárosban megrendezésre kerülő 2012-es Jégkorong világbajnokság hivatalos indulójának a Nightwish Last Ride of the Day című dalát választották meg. Az újdonsült ”hokihimnusz” a legújabb albumon jelent meg, így akár Budapesten is hallhatjuk majd az új és régi slágerek közt.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.