Ha már újjáalakultak, videoklip is dukál – másképp nem megy ez manapság. Keres Tibiék is, nyilvánvalóan meghallották az idők szavát, mert tavaly megjelent bemutatkozó lemezük dalaiból sorra készülnek a mozgókép anyagok. Legújabban az Engedd, hogy az legyek nótát „áldozták fel” a videoklip oltárán. Május 19-én a Pecsa Music Cafét is útba ejtették egy koncert erejéig, csak hogy hódolhassanak szenvedélyüknek, a vérbeli és vérbő funky-soul muzsikának.
Sorra nyílnak a hangszertokok, előkerül Szép Karcsi szaxofonja, Keres Tibi gitárja. Engedd, hogy az legyek – érkezik a felszólítás a frontember-fúvós öblös-acélos orgánumán, akiről gyorsan kiderül, nemcsak fújni tud, de énekstílusa, hangja azonnal rabul ejt. A többiek engedelmesen követik; Nagy István öthúros basszusa precízen illeszkedik Szendrey Pista metronómot megszégyenítő pontos ritmusához (a klipen szerényen „csak” kongázik egyet). Brindzik József harmóniamester a „kötelező” billentyű szőnyegeken túl komplett fúvóskórust szólaltat meg, ahogyan azt a funky íratlan szabályai megkövetelik. A sokat látott biliárdterem falai között hangszereiket illedelmesen megszólaltató Wastaps-fiúk hamarosan a Pecsa Music Café színpadára költöznek, hogy habitusukhoz illő környezetben fejezzék be a dalt és a videoklipet.
Május 19-én aztán a virtualitásból kilépve a valóságban is birtokba veszik a színpadot. Hiába hozza az élet úgy, hogy az előirányzott két menetből ezen a szombaton csak egy legyen, mindez cseppet sem gátolja az öt örökifjú muzsikust, hogy egy jót muzsikáljon. Olyan klasszikusok kerülnek terítékre, mint a több feldolgozást megért Knock On Wood, vagy éppen a soul-himnusz Pick Up The Pieces. Persze könnyű lenne rájuk sütni a diszkó bélyegét; mielőtt bárki is e gondolatra vetemedne, sietek megnyugtatni: a hozzáértéssel, szívvel-lélekkel kezelt, élőben (!) megszólaló hangszerek, az érces-tiszta énekhang, a tartalmas, ám mégis dallamos muzsika - az igényes Wastaps-zene garanciája.
Play The Funky – csattan a felhívás búcsúzóul, és ebbe bele kell törődnünk. Vigaszul szolgáljon, hogy amíg elhívatott, konokul kitartó, értő-érző muzsikusok kezében van a műfaj sorsa, addig az egészen biztosan élni fog. És talán mainstream is lesz.