Árpa Attila rendezésében, június 29-én debütált az új Tankcsapda dal klipje. A „Hatalom Nélküli Rend” három hónap alatt már a második olyan felvétel, ami az októberben érkező albumról származik.
„Az biztos, hogy ez a klip nem elsősorban a zenekar tagjairól szól, bár mi is felbukkanunk benne. A klip története elég karakteres és „életszagú”, a dal sem éppen a bulizós vonal, de mindenképpen könnyedebb, mint a március végén megjelent „Mi a f..sz van?”. A videót Árpa Attila rendezte, akivel, néhány évvel ezelőtt még az Argo film apropóján kerültünk kapcsolatba, és attól kezdve tartottuk a kapcsolatot, mindketten vártuk már, hogy eljöjjön az ideje annak, hogy együtt dolgozzunk.” – nyilatkozta Lukács Laci.
„A klip három férfinak a gyerekkorát eleveníti fel, akik a 70-es években tulajdonképpen bandáztak, gengszterkedtek, de leginkább vesztesek voltak az életben.” – foglalja össze a történetet a rendező. „Hogy ki a három férfi az legyen titok, a klip végén kiderül, egy biztos, hogy nem a zenekar tagjai…”
Életszagú: ezt ígérik tehát a Tankok, ilyen az új kislemez a „Hatalom Nélküli Rend” és az Árpa Attila rendezte videoklip, amit először június 29-én mutattak meg a rajongóknak. A Tankcsapda weboldaláról az új dal és a videoklip bárki számára elérhető, méghozzá ingyen.
[2012.07.03.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.