Szabó Ádám bevállalta! A harmonikavirtuóz színpadi szerepben
Szabó Ádám, a Zeneakadémia hallgatója, országszerte ismert harmonikás. Ám mégis egy prózai darabban kapott szerepet! A Turay Ida Színház Spirit Kamaraszínháza október 28-án mutatja be a Millenáris Teátrumban Moliére: A mizantróp című színművét, rendhagyó módon zenés változatban, a Quimby közismert dalaival. Ádám egy "aranyifjút" játszik a darabban és a dalokat nem csak játssza harmonikán, de énekli is. Az új kihívásról beszélgetünk.
– Mi volt az első gondolatod amikor meghallottad, hogy prózai szerepre kérnek fel? – Az volt az első gondolatom, hogy miért is ne próbálnám ki magam egy prózai szerepbe bújva, ugyanis nagyon szeretem az irodalmat, nagyon szeretem Moliére-t, és ezen kívül szeretek mindenre igent mondani! Főleg Moliére: Mizantróp című művére :)
– Rögtön beilleszkedtél? Egy sor tapasztalt színésszel kezdtél el próbálni. Nem tartottál tőlük? – Tartottam a színészektől, ugyanis én a Mizantróp előtt nem színészkedtem még sehol, maximum az iskolában, hogy adjanak jobb jegyet a tanárok! Féltem, hogy nem tudok majd beilleszkedni, mert az elején megkaptam a szövegkönyvet, és elgondolkoztam, hogy én ezt meg tudom- e csinálni úgy, hogy tökéletes legyen, bizonyos időn belül? És tudtam, hogy a többiek remek, képzett színészek, és még Szinetár Dórával és Makranczi Zalánnal is együtt fogok játszani.. Szóval kicsit megijedtem az elején! De utána sikerült belerázódni, mert Bori Tamás (rendező) és a színésztársaim rengeteget segítettek nekem és nekik köszönhetem, hogy az emberek nem mennek el a színdarabról a jelenetem után :)
– Könnyedén mozogsz a próza és a zene között. Közel állnak hozzád ezek a Quimby dalok? – Én nem nagyon hallgattam Quimby-t a Mizantróp előtt, ismertem a zenéjüket, de valahogy elkerülte a figyelmemet. Aztán jött a Mizantróp, és elkapott engem a Quimby láz. Tamás megkért, hogy gondolkozzak az adott 7-8 Quimby dalon, hogy miként lehetne megcsinálni 2 gitárra, egy dobra és egy harmonikára! Az a vicces, hogy tényleg nem ismertem a Quimby dalokat, de nagyon könnyen a fülembe másztak a hangok, és gyerekjáték volt összeraknunk Tamással a zenéket! Szabadidőmben is Quimby dalokat hallgattam, mert annyira megszerettem őket! És rettenetes módon illik a Mizantróphoz! Ajánlom mindenkinek, hogy jöjjenek el az előadásra! :)
– Kaptál visszajelzéseket? – Rengeteg pozitív visszajelzést kapok ismerősöktől, rajongóktól, de mindig a szüleim véleménye a legfontosabb, és nekik nagyon tetszett az előadás, és nagyon tetszett nekik, ahogy színészkedtem ! Mondták nekem, hogy csináljam tovább, jól áll nekem a színpad! :)
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.