Megérkezett a várva-várt új Muse album, a The 2nd Law, mely 2012. október 1-jén került a boltok polcaira. A brit zenekar a nyár folyamán az Olimpia hivatalos dalával, az utóbbi hetekben pedig legújabb, Madness című kislemezével, valamint közelgő budapesti fellépésével hívta fel magára a figyelmet.
A új album, mely sorban a hatodik, az első olyan lemez a Muse karrierjének során, melyhez a dalok úgy születtek, hogy a tagok ugyanabban a városban éltek. A címet a termodinamika 2. törvénye inspirálta, melynek tárgya az egy zárt rendszeren belüli energia elkerülhetetlen pazarlása.
Az albumon megtalálható a Survival című felvétel, mely a 2012-es londoni Olimpia hivatalos dala volt. A lemezt bevezető első maxi és klip pedig a Madness című számhoz készült, mely Matt Bellamy énekes szerint “…a legjobb és legszemélyesebb dal, amit valaha írtam. Arról szól, amikor a pároddal veszekszel, és miután ő kimegy a szobából, hogy hagyjon gondolkodni, rájössz, hogy tökéletesen igaza van."
A Muse kétség kívül napjaink egyik legnagyobb zenekara: 15 millió eladott album világszerte, 5 MTV Europe, 2 Brit, 8 NME, 5 Q, és 4 Kerrang díj; Grammy a "Legjobb Rock Album"-ért 2011-ben; 1. helyezés 19 országban a 2009-es The Resistance-szel, valamint teltházas aréna és stadion koncertek világszerte. A tagok két éve Fonogram-díjat is átvehettek a Szigeten való fellépésük után az "Év Külföldi Alternatív Albuma" kategóriában. 26 kislemezük jelent meg eddig – többek között az Alkonyat-sorozat egyik részének főcímdala, a Neutron Star Collision – , és több mint a fele Top 20-ba tudott kerülni. Pár hete a New Musical Express olvasói a Muse-t szavazták meg a valaha volt legizgalmasabb koncertzenekarnak.
A The 2nd Law megjelenését követően a Matt Bellamy - Dom Howard - Chris Wolstenholme hármas egy Európa-turnéra indul, melynek budapesti állomása 2012. november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában lesz.
[2012.10.03.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.