Kálloy Molnár Pétert a nagyközönség a színházból és a TV képernyőjéről ismerik. Fontosabb filmbeli alakításai: Üvegtigris I – II., Kútfejek, Papírkutyák. Jónéhány televíziós műsorban, sorozatban szerepel és az egyik legsikeresebb műsor, a Beugró oszlopos tagja. Azt már azonban kevesebben tudják, hogy Péter rendkívül tehetséges zeneszerző és szövegíró is. Eddig két szólólemeze jelent meg.
Harmadik nagylemeze a Sony Music gondozásában kerül kiadásra, amelyről az első és egyben címadó kislemez „A gyermek énbennem” című dal, mely könnyedén meghozhatja Péter számára az áttörést a zenei pályán. Különleges dallamvilág és fontos szöveg, mely akár generációs himnusszá is teheti a dalt.
A dal alapverziója magyar nyelven készült el Palya Bea közreműködésével, aki szintén Péter generációjának meghatározó alakja. A dalnak különleges töltést ad a tény, hogy amikor Péter felkérte Beát a közös munkára, csak a művésznő tudta, hogy „már van egy gyermek énbennem”. Október 16-án meg is született a gyermek, Laczi Liliána és most itt a csodalatos dal: A gyermek énbennem.
A dal később elkészült angol nyelven is The Child Within címmel, valamit Péter a Sony Music kérésére készített egy szóló változatot is belőle magyarul.
[2012.10.25.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.