Olly Murs duplázott: meghódította az Egyesült Királyságot az Essex-i sztár
Az albumok és a kislemezek között is első lett Olly Murs, olyan sztárokat ütve ki ezzel a nyeregből, mint Bruno Mars, Ke$ha és Alicia Keys. Az Essex-i születésű énekesnek már van két dupla-platina albuma, és harmadik Right Place Right Time című kiadványa is szépen fogy.
Megjelenésének első hetében 127 ezer példányt adtak el belőle, ezzel Olly Murs az év leggyorsabban fogyó lemezét tudhatja magáénak a férfi előadók között.
Aktuális Troublemaker című slágere második hete trónol a listák élén, annak ellenére, hogy Bruno Mars is erősen kezdett.
Az Official Charts Company által összeállított lista legjobb öt dalát bemutatják majd az X-Faktor fináléjában. Köztük Rihanna és a Diamonds, ami a harmadik helyen, Labrinth és a Beneath Your Beautiful, ami a negyedik (Emeli Sandéval közösen) és Alicia Keys Girl On Fire című szerzeményét, ami az ötödik helyen áll.
A legjobb ötről épphogy lemaradt Gabrielle Aplin és a The Power Of Love.
Meggyőző
A lista további három helyezettje ugyanakkor már szerepet kapott az X-Faktor kiszavazó adásaiban, amik nagyobb nézettséget produkáltak, mint a szombat esti fő epizódok.
A kislemezlista új belépői a héten az amerikai trash-pop énekesnő Ke$ha, akinek Die Young a 10. pozícióba érkezett, és a szintén amerikai Imagine Dragons nevű rock formáció, akik két listás dallal is büszkélkedhetnek Hear Me című EP-jükről.
Az ünnepek közeledtével nem maradhatnak el a nagy kedvencek visszatérései sem, így a The Pogues Fairytale Of New York című felvétele a 26., míg Mariah Carey All I Want For Christmas Is You című slágere a 30. helyen került újra a top 40-be.
Karácsonyi lemezek
A brit albumlistán Neil Diamond és a Girls Aloud greatest hits kiadványai a nyolcadik és kilencedik helyen debütáltak, míg Jeff Wayne War Of The Worlds-ének új generációja a 13 helyen landolt.
Alicia Keys ötödik, Girl On Fire című albuma a 15. pozícióban nyitott, ami két hellyel jobb, mint elődje, a 2009-es Elements Of Freedom szereplése. Az a lemez ugyanakkor később a number one pozícióig kúszott, ezzel a soul énekesnő első vezető korongja lett a brit listákon.
Michael Buble, Rod Stewart és Katherine Jenkins karácsonyi kiadványai szintén felkerültek a legjobb 40 listájára.
-kiko-
[2012.12.05.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.