Ellentmondásos jelentések láttak napvilágot Barack Obama beiktatási ceremóniájával kapcsolatban. Egyes vádak szerint ugyanis a rendezvény sztárja, Beyoncé a beharangozotthoz képest valójában nem élőben énekelt!
A Marine Corps Band (Tengerészgyalogság zenekara – a szerk.) szóvivője a The Times-nak azt mondta: az énekesnő az utolsó pillanatban úgy döntött, előre rögzített hátteret használ majd előadásához.
Ugyanakkor a Marine Corp a BBC-nek azt mondta: senki a zenekarban nincs olyan helyzetben, hogy megítélje, a produkció élő volt-e vagy előre rögzített. Azt azonban megerősítették, hogy a zenekar maga nem élőben játszott.
Emberek milliói követték figyelemmel az eseményeket, amint második alkalommal is hivatalába iktatják Barack Obamát, mint az Amerikai Egyesült Államok újraválasztott elnökét.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Az ünnepséget olyan előadók fellépései szakították meg, mint James Taylor, Kelly Clarkson és Beyonce, aki a nemzeti himnuszt adta elő.
Amikor a The Times arról számolt be, hogy az énekesnő csak tettette az éneklést, a történet gyorsan bejárta a világot. Az újság a Marine Corps Band szóvivőjére, Kristin duBois törzsőrmesterre hivatkozik, aki elismerte: magától értetődően minden zenét előre felvesznek, így csinálják időtlen idők óta. Azt ugyanakkor nem közölte, hogy Beyonce a maga részét élőben vállalta-e, vagy sem.
Egy, a zenekar által a BBC-hez eljutatott közlemény teljesebb képet ad a történtekről:
„Nem volt lehetősége Ms Knowles-Carter-nek próbálni a Marine Band-del a beiktatás előtt, így megállapítást nyert, hogy a zenekar által prezentált élő performansz rossz választás lenne egy ilyen nagy horderejű esemény esetében. Az előadásra beütemezett zene minden darabja előre rögzített olyan esetekre, amikor fagyos az időjárás, meghibásodnak a berendezések vagy más okból kifolyólag szükség lehet rá. Ms Knowles-Carter énekét illetően, senki a Marine Band-ben nincs olyan helyzetben, hogy megállapítsa, élő volt-e vagy előre rögzített” – szögezték le.
Élő volt vagy sem, mindenki döntse el maga!
Néhány beszámoló azt sugallja, hogy Beyonce a tengerészgyalogság laktanyájában található stúdióban vette fel a produkcióját még vasárnap este. Ezt a megállapítást a sztár honlapján hétvégén megjelent fotókra alapozzák, egyiken például a stúdióban látható kezében a Star Spangled Banner, vagyis az USA himnuszának kottájával.
Amennyiben a „vádak” beigazolódnak, nem ez lesz az első eset, hogy valaki ilyen segítséghez nyúl.
2009-ben a Yo Yo Ma nevű amerikai csellista játszotta el előadását Obama első beiktatási ünnepségén arra hivatkozva, hogy a hideg és a szél hatással lehet élő hangszeres fellépésére.
Reakciók
Hírességek és a rajongók is vitatkoznak az énekesnő teljesítményéről.
Aretha Franklin soul legenda – aki a 2009-es ceremónián lépett fel – azt mondta, a sztár csodálatos munkát végzett, akkor is, ha csak mímelte az éneklést.
„Mikor hallottam a hírt, hogy előre felvette magát, tényleg nevettem! Azt gondoltam, vicces, mert 7-8 fok volt akkor a hőmérséklet, és az énekesek számára ez nem épp jó időjárás az énekléshez. De ő csodálatos munkát végzett a felvétellel… Legközelebb talán én is ezt csinálom” – fogalmazott a díva.
A Twitter Piers Morgan televíziós is megvédte a produkciót: „Beyonce ÉNEKELTE EL. Ez az Ő hangja volt”.
A Prince Rama nevű brooklyni banda így kommentálta: „Valójában azt gondolom, Beyonce ajakszinkronos nemzeti himnusza hosszú ideje az egyik legjobb konveptuális darab, amit láttam”.
Ugyanakkor a Michael Anthony Los Angeles-i zenész szerint „nem is nézett úgy ki, mintha ajakszinkront használt volna Beyonce”.
A Washington Times weboldalán megjelent poszt azt írja: „Néhány Beyonce rajongó ragaszkodik hozzá, hogy az éneklés igazinak tűnt, különösen akkor, amikor kivette a fülhallgatóját a dal közben”.
A BBC felvette a kapcsolatot az énekesnő képviselőivel, ők azonban nem kívánták kommentálni a történteket.
-kiko-
[2013.01.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.