Ütött a Coldplay órája! Az elmúlt 10 év legjobb dala a Clocks!
A férfiak dominálnak az elmúlt tíz év legjobb száz dalát összesítő listáján, melyet a BBC Radio 6 Music hallgatóinak szavazatai alapján állítottak össze. A legnagyobb kedvencnek a Coldplay 2003-as Clocks, azaz Órák című slágere bizonyult, melyet az Arctic Monkeys I Bet You Look Good On The Dancefloor-ja, és az Elbow One Day Like This című dala követ.
Több mint százezer szavazat érkezett a közvélemény kutatásra, ami a rádióállomás 10 éves fennállására tekintett vissza.
„Ez egy jó eredmény a Coldplay-nek, ami egyértelműen az évtized legnagyobb bandája” – mondta DJ Steve Lamacq.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
„De látható a rádió ízlésének széles terjedelme is a top 10 többi részében, köztük néhány zenekar, akikért síkra szálltunk és akik betörtek a piacra, mint az Elbow, és néhány briliáns csapat akik továbbra is a pop határán mozognak, mint a British Sea Power és a National” – fejtette ki.
A 6 Music-nak a Coldplay-es Will Champion elmondta: „teljesen lenyűgözte”, hogy a közvélemény kutatás élén végeztek.
„Ez átlagon felüli. Az indulása óta hallgatjuk a 6 Music-ot és úgy érzem, a karrierünk és a rádió párhuzamosan nőtt fel. Ez a top 10 hihetetlen – milyen csodálatos tíz zenei év” – mondta. Hozzátette: a lista élére kerülni annál is meglepőbb, mert azt mondták, nem rossz ez egy olyan daltól, aminek refrénje sincs”.
„Amikor először hallottam, Chris játszotta a riffet és azt mondtam, ’ez egy jó intró, és mi van a dal többi részével?’ Vakartam a fejem, próbáltam kitalálni valamit, ami kitölti az űrt a felvételen” – emlékezett vissza.
Hozzátette: „Ez az első sikeres kísérlet volt arra, hogy írjunk egy dalt, amiben a dallamvezetés fontosabb volt, mint egy jól eltalált refrén. A menedzserünk azt mondta, soha nem lesz belőle sláger, és most itt vagyunk”.
A rádió több mint egy millió dalt játszott, mióta megkezdte működését 2002-ben. A 6 Music műsorvezetői, producerei és munkatársai állították össze a százas listát az elmúlt tíz év dalaiból, a játszási listát alapul véve. Ezek után kérték meg a hallgatókat, hogy rangsorolják a nótákat kedvük szerint.
A voksolás január 7-től 25-ig tartott a rádió weboldalán. Ugyanakkor minden hallgató csak egyszer szavazhatott.
A Bloodbuzz Ohio a The National-től és a The Killers Mr Brightside-ja teszi teljessé a top öt összeállítását a megszerzett negyedik és ötödik hellyel.
A The White Stripes – a top 10 egyetlen olyan bandája, amiben nő is van - Seven National Army című került a hatodik helyre, őket a The Flaming Lips és a Do You Realize??, valamint Johnny Cash és a Hurt követi.
A top 10 a British Sea Power Remember Me, és a Radiohead There There című slágereikkel lesz teljes.
A néhai Amy Winehouse Rehab című slágere a 25., Lana Del Rey Video Games-e a 24, míg Adele Hometown Glory-ja a 28. pozíciót tudta megszerezni.
-kiko-
[2013.02.06.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.