Fáraó álmodott a Madách Színházban - Vastag Csaba ismét bizonyított

József és a színes, szélesvásznú álomkabát február 10-i, esti előadásán jártunk. Ritka alkalom, hogy műsorra tűzik. Vélemény a közönség soraiból.

Szeretem ezt a musicalt, még Paudits Bélától hallottam József dalait a 90-es években. Izgatott várakozásom talán így érthetőbb: vajon, most mit látok-hallok ennyi idővel később?

Sok szereposztás, nem olyan sok előadás, egy-egy szereplő ritkán kerül színre, hónapok is eltelnek, míg újra éltre kell kelteni egy figurát. Örömmel konstatálom, hogy telt ház van, igaz, ezt már a jegyvásárláskor sejteni lehetett. 

A díszlet zseniális, a jelmezek és a koreográfia szintén. A gyerekek kórusa és tánca őszinte ámulatot vált ki belőlem, nem csak feléjük, de felkészítő tanáraik és mestereik felé is. A zenei alap tökéletes, a hangosítás is. Megnyugodva hallom már a nyitánynál is, hogy a zenekari árokban és a technikusi pultban nagyon magas szintű munka folyik.

Nem bántja egy hang sem a fülem, már ami a hangszereket és a hangerőt illeti. Mert az énekhangokra néha felkapom a fejem, vagyis kapnám, de nem hallom vagy kissé hamis némelyik, igaz, ez csak az előadás elején fordul elő. Indiszponáltság, fáradtság, betegség, mind lehet, ritka előadás, nem rutin, (vagy mégis?) . Én csak most az egyszer vagyok itt, én most szeretnék katarzist. Ezért jöttem.

Benjámin, a legkisebb

Egy idő után elterelődik a figyelmem a pontosan éneklő, de kissé eszköztelen (fő)szereplőkről a legkisebb táncosra, Benjáminra. Ő él a színpadon. Minden mozdulata a tánc maga, de nem öncélúan, hanem szervesen illeszkedve a történetbe. Pazar jól táncolnak József testvérei is, de a kicsi kilóg. Muszáj nézni. Engem lenyűgöz. Lehet, a földszintről nem látszott annyira, mert nem kapott emelkedett hangerejű tapsot a végén, de nekem szerencsém volt, oldalpáholyból beláttam a színpad egészét, a 2. sorban és hátul táncolókat is. Érdekes nézőpontú, igazi élmény volt.

Nyomj egy tetsziket, ha szeretsz színházba járni.

Kis közjáték Potifárné és József jelenete, Gallusz Niki és Serbán Attila kettőse, határozottan tetszik. Szente Vajk végtelen jókedvű éneke és tánca szintén.

Kigyönyörködöm magam, de a jóból is megárt a sok. Minden pontos, minden csiszolt, közel tökéletes, de nem érint meg. Túl steril. Lehet, a zene is kissé egysíkú. Egy kis csapat lelkesen kiabál minden nagyobb ívű jelenet után. Igen, nem kis teljesítmény ezt végigénekelni, táncolni, koncentrálni. Minden elismerésem mindenkinek. Tényleg. Rengeteg munka van ennek a darabnak a színpadra állításában, csak valahol elveszett a szép történetből kikerekíthető megható élmény.

Ahogy az írás is tükrözi, nem áll össze a történet. Szerencsére a mese ismert és tudjuk, hol is tartunk. Mellettem ülő kedves ismerősöm megkérdi, érted a szöveget? Igen, de lehet, csak azért, mert ismerem. Ő nem, ezért olvassa, angolul. Végül is, jó az a kivetítő, sok a külföldi, szerencsére.

Fáraó, mint Elvis-imitátor

De aztán eljön a pillanat, amikor az nézőtér egésze feléled, nevet , veszi a poénokat, tapsol, kiabál, mert végre igazi játékot lát a színpadon, átütő erejű hanggal és tánccal kombinálva. Igen, ő a Fáraó, Vastag Csaba személyében. Még meg se szólal, csak megjelenik, de már minden szem rá szegeződik. Tekintélyt parancsoló a megjelenése és messze nem csak a gyönyörű jelmeze miatt. Egyszerűen légköre van. Bejárja, betáncolja a teret, kapcsolata van a közönséggel, minden mozdulata – melyek kifinomult összhangban vannak a mondanivalóval, valamint a hangja fogva tart.

Él a színpadon. Jelen van. Bevonja a fény(é)be a többi szereplőt is. Elhiszem neki, hogy ő az uralkodó vagy akár Elvis. Kicsit megijedek, amikor megszólal, mert a beszédhangja náthásnak tűnik, majd elámulok, hogy az énekhangjában ennek nyoma sincs. Ja , igen, levegőt venni is elfelejtő lenyűgözöttségemben majdnem kimegy a fejemből, hogy fölösleges aggódnom, hisz profi. Nem kicsit. Érzékeli a közönség is, hogy általa a léc lényegesen magasabbra került, s hatalmas tapssal jutalmazza a kapott élményért. Melegséggel tölti el a szívem, mert a mellettem ülő színész Kolléga (így, nagy betűvel) is tapsol. Mindenkit megérint a magával ragadó alakítása!

Itt akár vége is lehetne az előadásnak, mert az utolsó fél óra nem hordoz drámai erőt, szájbarágósan ismétli a történteket, mintegy – ismétlés a tudás anyja alapon – nehogy elfelejtsük, miről is volt szó. Egyetlen erénye az ismétlésnek, hogy a Börtöndal most tényleg meghatóan szól. Azonban a többi csak könnyed revünek tűnő műsor, igaz, a legjobb fajtából.

Katarzis összességében nem volt - fájlalom, csak a kis Benjámin és Vastag Csaba részéről. De láttam egy habkönnyű, nagyon profi, szórakoztató előadást. Szívből ajánlom .

- NG - 

[2013.02.19.]