ByeAlex: "Higgadt nyugalommal vártam az eredményhirdetést"
A közmédia dalválasztó műsorát ezúttal is milliók nézték – szombaton következik a döntő.
Célegyenesbe érkezett a Dal 2013 mezőnye. A középdöntő második felvonásán úgy búcsúztak a legkevésbé befutott indulótól, hogy viszlát a fináléban: Good ByeAlex! Rúzsa Magdi énekesnő, Rákay Philip, az M1-M2 intendánsa, Rakonczai Viktor zeneszerző, Walkó Csaba, a tavalyi bakui versenyen indult Compact Disco frontembere, valamint Csiszár Jenő rádiós műsorvezető értékelte az elhangzott dalokat.
– A zsűri döntése után még maradt két kiadó hely, és örömömre a közönségtől ezúttal is megkaptam a bizalmat. Bejött valaki az utcáról, és átadott számukra valami érdekeset. Ez a műsor már a népszerűségek harcáról is szólt, és én nem tudhattam igazán, hogy vagyok-e annyira népszerű, hogy továbbmehessek – elemezte a vasárnap esti televíziós műsort ByeAlex. A közmédia dalválasztó műsorát ezúttal is milliók nézték, a végső győztes jogot nyer arra, hogy Magyarországot képviselje az Eurovíziós Dalfesztivál malmöi döntőjében.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Miként az elődöntőben, ezúttal is az sms-ek áradata juttatta tovább ByeAlexet, a Kedvesem című dala már nem pusztán slágervárományos, hanem ténylegesen az. A fényeslitkei kötődésű előadót is meglepte, hogy ő lett a kedvezményezett.
– Úgy gondoltam, hogy Janicsák Veca kap több szavazatot, hiszen ismertebb. Higgadt nyugalommal vártam az eredményhirdetést. Akkor fogott el a bizsergés, amikor a számom előtt ment a promófilmem, és meghallottam a nézők moraját, és ráült az agyamra, hogy ez tényleg egy show.
A fényeslitkei Kossuth Lajos Általános Iskola, a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és a Miskolci Egyetem filozófia szakos diákja teljes mellszélességgel a zenének él. Szülőföldjén is nagyon büszkék rá.
– Anyukám is mondta, hogy pozitív visszajelzéseket kap. Régen voltam otthon, hiszen sok az elfoglaltságom. Nagyon örülök, hogy a fényeslitkei közönség támogat, amit ezúton is köszönök. Most nyűgös hetem lesz a szombati döntőig, de ez boldog teher.
A fináléban négy előadó mellett dönt a zsűri, amivel sugall, közülük választja ki a közönség a számára legszimpatikusabbat. Oda már csak olyan produkciók jutottak, akik egytől egyig méltók arra, hogy ott legyenek Svédországban.
A finalisták
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 244 dalt neveztek, közülük 30 jutott az elődöntőkbe és 18 a középdöntőkbe. A fináléba jutott Kállay-Saunders András, Rácz Gergő, Cserpes Laura, Keresztes Ildikó, Vastag Tamás, Radics Gigi, ByeAlex, Agárdi Szilvia és Pál Dénes.
-Ladányi Tóth Lajos/szon.hu/Fotó: Nagyistók Máté-
[2013.02.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.