Eurovízió 2013: amerikai énekesnőt indít Szlovénia!
A Szlovéniában élő amerikai származású Hannah Mancini Straight Into Love című dalával képviseli idén az országot a május közepén Malmőben rendezendő Eurovíziós Dalverseny. A győztes dalt Szlovénia belső zsűri döntése alapján választotta ki.
Hannah Mancini hat éve él és dolgozik Szlovéniában. Nem újdonság számára az Eurovízió: 2011-ben Sylvain és Mike Vale oldalán került a dalverseny nemzeti döntőjébe Ti Si Tisti című dalukkal.
Mancini számos Disney film zenéjében működött közre, és lehetősége volt a zeneipar vezető dalszerzőivel együtt dolgozni, köztük Todd Chapman és a Grammy-díjas producer, Larry Klein.
Világszerte ismert
Énekesnőként és dalszerzőként is ismert, fellépett szerte a világon. Énekelt többek között a Radio City Music Hallban és a Universal Amphitheatre-ben is, és látható volt a világhírű Jay Leno Showban is.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
Az énekesnő jelenleg az ország fővárosában, Ljubljanában él, és saját bevallása szerint nagyon szereti. Élvezi, hogy tagja lehet a XEQUTIFZ nevű szlovén csapatnak, akik már két rádió slágerrel is büszkélkedhetnek.
Hannah Mancini eurovíziós versenydala:
A Myspace-en közzé tett információk szerint olyan zenék vannak rá hatással, amik megmozgatják, és ami gyakorlatilag bármi lehet Stevie Wondertől Donna Summeren és a Goldfrapp-en át az LCD Soundsystem-ig...
Sokszor azonban inkább hatnak rá a vizuális vagy az érzelmi dolgok. Kifejezetten inspirálják „az olasz diszkó videók, Vivienne Westwood, Pam Hogg, az Adriatic Sea, London, a nagymamája régi bizsujai, a gin-tonik, a hegyek, az igazi önzetlen gesztusok és az emberek, akik nem félnek kockára tenni a népszerűségüket azért, hogy felvállalják önmagukat”.
„Művésznek és előadónak lenni a felfedezésről szól, és számomra talán azt is jelenti, hogy különböző karaktereket lehet vinni egy dalba, vagy kilépve a komfortzónámból megtapasztalni dolgokat, hogy kiváltson valami váratlant és ’aktiválni a neon elméd’” – fogalmazott bemutatkozásában.
-kiko-
[2013.05.07.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.