Rádióműsor keretében mutatta be Roberto Bellarosa azt a három dalt, melyek közül szavazással választották ki a hallgatók a kedvencüket. A legtöbb voksot a Love Kills című szerzemény kapta, így ez a dal képviselheti 2013-ban Belgiumot az Eurovíziós Dalverseny malmői színpadán.
A Love Kills szerzői a ciprusi Andreas Anastasiou (Ciprus 2011 szerzője), a brit Iain James Farquharson (Azerbajdzsán 2011 társszerzője) és a finn Jukka Immonen.
Belgium indulója, a rendkívül fiatal Roberto Bellarosa 1994-ben született olasz szülők gyermekeként. Hírnevét annak köszönheti, hogy ő lett az első győztesen a belga Voice-nak.
A kis Robertot szülei 9 évesen zeneiskolába íratták, hogy zeneelméletet tanuljon. Tanulmányai alatt tanárai figyeltek fel hangi adottságaira, és ezek után már tudatosan az éneklésre koncentrált.
Nyomj egy tetsziket, ha szereted a zenét.
2011-ben Bellarosa részt vett a The Coice című tehetségkutató belga változatában. Az online jelentkezés alapján került a vak meghallgatásra ahol a You Give Me Something-ot énekelte James Morrisontól. Quentin Mosimann, Lio, Joshua és Beverly Jo Scott is megfordította a székét, jelezve, hogy szívesen látnák a csapatukban. Bellarosa végül Quentin Mosimannt választotta mesterének.
Győzelem
2012. április 10-én, 16 hetes versengést követően Bellarosa a szavazatok 57 százalékának megszerzésével megnyerte a versenyt, és ezzel a Sony Music lemezszerződését is. 2012. július 6-án megjelent első kislemeze Je Crois címmel, melyen mesterével együtt dolgozott.
Első albuma Ma Voie címmel 2012. szeptember 21-én látott napvilágot, második kislemezét október végén adta ki Apprends-Moi címmel.
Az RTBF (Radio Télévision Belge Francophone) novemberben jelentette be, hogy Roberto Bellarosa fogja képviselni Belgiumot 2013-ban a malmői Eurovíziós Dalverseny színpadán.
-kiko-
[2013.04.01.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.