2024. március 28. | csütörtök | Gedeon, Johanna nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Megkezdődött a Bolsoj táncosának tárgyalása

Megnyitották, és el is napolták a Bolsoj Balett táncosa, Pavel Dmitrichenko tárgyalását, amit a társulat művészeti vezetője elleni savas támadás miatt tűztek ki. Mint arról a Zene.hu is beszámolt, januárban kénsavat locsoltak Sergei Filin arcába moszkvai lakása előtt, a direktornak égési sérülései mellett a látása is komoly veszélybe került.

Dmitrichenko ugyanakkor tagadja, hogy részt vett volna a támadásban. Amennyiben bűnösnek találják, a táncost akár 12 év börtönre is ítélhetik. A támadással összefüggésben rajta kívül még két férfit vádoltak meg.

Az ügy azért is váltott ki hatalmas közfelháborodást, mert nyilvánosságra hozta a Bolsoj színfalai mögött zajló belső harcokat és rivalizálásokat.

A bíróság elé kerülő két másik férfi közül Yuri Zarutsky dobta állítólag a savat Filin arcába, Andrei Lipatov pedig a feltételezések szerint a menekülő autót vezette.

A tárgyalás helyszíne – egy szűk moszkvai tárgyalóterem – zsúfolásig megtelt újságírókkal, amikor egy zárt cellába vezették a vádlottakat.

Csatlakozz, ha kedveled a retro magyar dalokat.



Mielőtt az eljárás megkezdődött volna, a 29 éves Dmitrichenko ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott vádakban.

„Nem ismerem el, hogy bűnös vagyok” – mondta az újságíróknak.

Kaotikus

Röviddel azután, hogy a tárgyalás megkezdődött, a bíró elnapolta azt, mert Zarutsky ügyvédje nem volt jelen.

A BBC tudósítója, Steve Rosenberg azt mondta, ez volt az egyik legkaotikusabb bírósági meghallgatás, amin részt vett Oroszországban.

Miután először beismerte, hogy ő volt a támadás értelmi szerzője, Dmitrichenko később azt mondta, tárgyalt Filin megtámadásáról, de sav használatáról nem volt szó.

Az előzetes meghallgatást követően Dmitrichenko ügyvédje azt állította, ügyfelét maszkos rendőrök verték meg – amit az orosz belügyminisztérium tagad.

A tárgyalást megelőző napon Sergei Kadyrov ügyvéd azt mondta:

„Dmitrichenko nem tartja magát bűnösnek abban, hogy súlyos egészségkárosodást okozott volna Filinnek. Remélem, a bíróság képes lesz elvonatkoztatni az ügy nyilvános megítélésétől és jól megalapozott, igazságos ítéletet hoz”.

Számos operáció

Filinnek több mint húsz operációja volt, hogy megmentsék látását.

Miután hónapokig Németországban kezelték, visszatért Moszkvába a Bolsoj hagyományos szezonnyitó ünnepségére, amit múlt hónapban rendeztek.

A támadás óta eltelt időszak alatt egyszer a Bolsoj több mint 300 tagja írt levelet Vladimir Putin elnöknek, amiben kijelentették: az elképzelés, hogy Dmitrichenko áll a bűncselekmény mögött, „abszurd”.

A táncos március óta van őrizetben.

-kiko-

[2013.10.29.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2024.03.26.]
gazda szolgáltatás [2024.03.25.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Hot Wheels Monster Truck show - volt már jobb is
Nagy elvárásokkal mentünk a három...

Opera metal a Barba Negraban 
Kilencedik alkalommal volt szerencsém látni a „szívem...

James Blunt ismét elvarázsolt minket - képekben
Befutott az Amaranthe és a Dragonforce hajója a Barba Negrába
A Cirque du Soleil Budapestre hozta a bogarak életét
Power metal csata a Barba Negrában - Warkings koncerten jártunk
Csodálatos koncerten emlékezett Balázs Fecóra a Korál - képekkel
beszámolók még