Az új Tankcsapda lemez - Sálálálá, hát ez van!

 Valahogy így szól a Tankcsapda friss lemeze, az Urai vagyunk a helyzetnek, amelyet most a zene.hu hasábjain is bemutatunk az olvasóknak. A zenekar még mindig a színtiszta valóságról beszél! 

Bár valamiféle horror-rajzfilmbe is tökéletesen beillene az új Csapda album borítófotója, ez a zenekar még mindig csak a színtiszta valóságról beszél, vagy éppen énekel. Ezt nyilván lehet sajnálni, és lehet éljenezni. Kinek, hogy esik jól. Hallgatni és megérteni pedig mindkét oldalnak ér.

Lehet ez egy új kötelező?

A beszólás és az igazság ugyanis megszokottan nem amolyan szürke „játszunk valamit” vagy éppen „kéne egy ütős duma” dologként jelentkezik a Tankcsapda életművében, és ezen a lemezen sem. Minden egyes szó, így minden egyes fricska, vélemény, és kritika tökéletesen van tálalva, rokkenrollba burkolva, úgy ahogy annak lennie kell. S ez így nagyon szerethető azt hiszem.

Október 14. óta érhető el országszerte ez a legújabb tíz számos técsé anyag, borítóján a klasszikus, és néha-néha már az unalomig hajszolt három majom továbbgondolt szimbolikájával. Ez az újabb feldolgozás azonban meglepően nem hétköznapi. A debreceni trió újra valami különlegeset dugott a rajongói orra alá.

Persze az is lehet, hogy csak én érzem ezt az egészet amolyan jófajta „manapság ilyen világot élünk” megmondós kritikának. Ha viszont efféleképpen tévednék, akkor mindenkitől elnézést, ám még így is bátran ajánlhatom ezeket a dalokat, ha más nem, egy kisebb fajta utópia hangulatú partihoz. A zene és a szövegek pedig mindenképpen magukkal ragadnak és megmozgatnak. Amolyan „átlagos” vagy „mindennapi” muzsikaként.

Komolyan szól

Egy perc alatt kedvenc lett az album legelső dala a Zene betemet, furcsaképpen főleg a hangulatát tekintve. De hadd' mondjak még legeket: a Sálálá a legfelpörgetősebb, a Vörös rúzs pedig a legvagányabb nótája volt az elmúlt évnek.
Másrészről pedig - igazán komolyra fordítva a szót - mi tagadás, ebben a tizenegy dalban is ízig-vérig hatol, tombol a jól megszokott Tankcsapdás virtus, amit talán amolyan rockzenébe öntött szenvedélynek is hívhatnánk. Egyszóval ez a (kis) lemez azzal mutat újat, hogy olyan maradt, mint a régi - sokak örömére. Tankcsapdás, zúzós, és szexi. Tizenegy szám lélekből, tizenegy szám a vérbeli rocker-triótól.

De túlzásba persze nem szeretnék esni, csak azért mert szeretem ezt a zenekart. Nekem bejön a lemez, mert őszinte, mert nem fellengzős, mert arról szól, ami tényleg itt van velünk, amiben élünk.. Szóval ha szükséged van tizenegy különleges pofonra, itt ez a tizenegy új técsé-nóta, hogy legyen min agyalnod pár napig. Vagy éppen csak kikapcsolnod és buliznod. Csak mert olyan fene ismerős az egész, mi pedig talán urai vagyunk a helyzetnek. Vagy mégsem?

– /RQ – 

[2014.11.20.]