2025. december 5. | péntek | Vilma nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Szentivánéji álom és A Csárdáskirálynő Baján  - jegyek itt

Operett, musical, színház: A Budapesti Operettszínház két produkcióval lép fel idén augusztusban Baján - a Csodálatos Baja 2015 rendezvény keretén belül -  a Szentháromság téri szabadtéri színpadon.

Az operettszínház előadásait a Csodálatos Baja elnevezésű, idén már negyedik alkalommal megrendezett programsorozat keretében láthatja majd a közönség.

Mint Fercsák Róbert kiemelte, az idei év újdonsága, hogy az operettszínház, amely eddig minden évben a programsorozat vendége volt, ezúttal két produkcióval érkezik Bajára: Kálmán Imre Csárdáskirálynője mellett a Szentivánéji álom című Shakespeare-darabból – Szakcsi Lakatos Béla és Müller Péter Sziámi átdolgozásában – készült musicalre várják az érdeklődőket.

Lőrinczy György felhívta a figyelmet arra, hogy ebben az évben lesz az első operettbemutatójuk Baján, hiszen eddig csak musicalekkel vendégszerepeltek.

Emlékeztetett arra, hogy a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő-előadása végigjárta a világot. Többek között Tokió, Róma, Amszterdam, Berlin, Salzburg és Tel-Aviv közönsége is tapsolt Kálmán Imre népszerű dallamaira, amely most Münchenből érkezik majd Bajára.
Érdekességként megemlítette, hogy a bajai előadásokat követően ománi vendégjátékra viszik a produkciót, amelynek jelmezeit az arab világban történő bemutatóra alaposan át kell szabni.

A főigazgató kiemelte, hogy a 2008-ban színpadra állított Szentivánéji álom című musicalt ebben az évben csak Baján játsszák.
Bócsa Barnabás, a Baja Marketing Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Csodálatos Baja elnevezésű rendezvénysorozat idén május 9-én indul. A programok közül kiemelte a június végi strandfesztivált, amelyet a 150 millió forintos beruházással felújított Sugovica-parton rendeznek, és a július második hétvégéjén – már huszadik alkalommal – megrendezendő Bajai Halfőző Fesztivált.

A Szentivánéji álom című musicalt augusztus 21-én és 22-én, a Csárdáskirálynőt egy héttel később mutatja be a Budapesti Operettszínház a Szentháromság téri színpadon.

Bócsa Barnabás az MTI kérdésre elmondta: a Baja Marketing Kft. döntően a jegybevételekből, valamint szponzori felajánlásokból tudja megrendezni a közel fél éven keresztül zajló programsorozatot.

Tájékoztatása szerint, az elmúlt 3 évben a rendezvénysorozat 9 szabadtéri színházi előadását több mint 30 ezer néző látta a Szentháromság téren felállított 1400 négyzetméter alapterületű színpadon.

Időpont Program  
2015/08/21 
P 20:30
Csodálatos Baja 
Szabadtéri színpad 
Baja
Szentivánéji álom Jegyvásárlás
2015/08/22 
Sz 20:30
Csodálatos Baja 
Szabadtéri színpad 
Baja
Szentivánéji álom Jegyvásárlás
2015/08/28 
P 20:30
Csodálatos Baja 
Szabadtéri színpad 
Baja
A Csárdáskirálynő Jegyvásárlás
2015/08/29 
Sz 20:30
Csodálatos Baja 
Szabadtéri színpad 
Baja
A Csárdáskirálynő Jegyvásárlás

 

[2015.07.20.]

Megosztom:


Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás

A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).

Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.

A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.

Megértésüket köszönjük.

Zene.hu csapat

2025.11.10

 

lap teteje
 
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Családias, meghitt hangulat és nosztalgia Nenaval a Barba Negraban
Október 21-én fergeteges...

IL VOLO - 17 éve énekelnek együtt, megnéztük
Felejthetetlen koncerttel tértek vissza...

A legenda, Blackie Lawless  a Barba Negraban - W.A.S.P. koncerten jártunk
Flitteres csuhák, diszkógömb és fityula az Erkelben
Lángolt az MVM Dome - Parkway Drive koncerten jártunk
Cukik és hogy hörögnek - A Hanabie. zúzott ismét Budapesten
Calum Scott varázslatos világa az MVM Dome színpadán
beszámolók még