˝A sikert mindig közösen akarjuk˝ - vallja Németh Eszter

A Győri Nemzeti Színház fiatal, gyönyörű táncművésze Németh Eszter, akit nem is olyan régen fedezett fel magának a szakma és a média is. Nem csoda, hiszen karrierje viharos sebességgel, nyílegyenesen halad felfelé. Elszánt, maximalista, imádja a táncot, elhivatott és alázatos. Most már koreográfusként is bizonyít. 

– Hogy derült ki, hogy A helység kalapácsának is te leszel a koreográfusa?
– Szerdán mindig tanítok, most sem volt ez másként. Csöngött a telefonom és a színházból hívtak, hogy szükség lenne rám A helység kalapácsában mint koreográfus. Korábban ez nem került szóba, így kicsit meglepett, de természetesen igent mondtam a felkérésre.

– Soha nem gondoltad azt, hogy túl nagy falat, inkább nemet kellene mondanod?
– Soha! Ezt biztosan állíthatom, mert egyszerűen ilyen felkérésre nem lehet nemet mondani. Aki szereti a színházat, a táncot, annak az ilyen feladatok igazi kihívást jelentenek. Természetesen némi félelem, drukk az mindig van benne, most is volt. Tudom, hogy hatalmas felelősséggel jár, ha egy egész darab mozgását rám bízzák, de inspirál és lelkesít. Így volt ez akkor is, amikor a Figaro házassága koreográfiájának kidolgozását és betanítását rám bízták. Komoly feladat, de élvezem a kihívásokat és a munkát.

– Bocsáss meg, de szinte szemtelenül fiatal vagy még! Hogyhogy ilyen komoly megbízásokat kapsz?
– Talán azokat kellene megkérdezni, akik hisznek bennem és feladatokkal látnak el. De talán megbíznak bennem és látják, hogy mindent megteszek a közös sikerért. Bár nem hangsúlyozták külön – és nem is feltétlen kell –, de úgy gondolom, elégedettek lehettek a Figaro házasságának koreográfiájával, hiszen most megkaptam ezt a héttől tizennégy éves korosztály számára rendezett művet. Remek csapattal dolgozhatok együtt!

– Bár már régóta tanítíasz gyerekeknek táncot, most mégis színészeknek kellett dirigálnod. Nem vagy nagyon nehéz helyzetben?
– Kétségtelen, hogy más szi-tuációról van szó, de ahogy a gyerekekre, sokszor a színészekre is rá kell szólni, hogy ne beszélgessenek, amikor én beszélek vagy mutatni szeretnék nekik mondjuk egy lépést. Ez teljesen természetes dolog, egyikünknek sem szabad megsértődnie. Ha szólók, hogy most csend legyen, akkor csendben maradnak. Mindenki tudja, érzi, közös érdek, hogy működjenek az elképzelések, és ehhez bele kell tennie a legjobbat. Kell a fegyelem. Egyébként én is tisztelem a színészeket és ők is tisztelnek engem. Ez a munka is a kölcsönösségen alapszik.

– Máshogy kell gondolkodnod, ha színészeknek találsz ki koreográfiát?
– Tudnom kell, fejben ott kell lennie annak, hogy ők nem táncosok, hanem színészek. Lehet, hogy amit én kitalálok és amit én képes vagyok táncolni, az nekik már sok. És olyan szituáció is van, hogy a színészmesterségüknek köszönhetően éppen ők teszik még élőbbé azt a mozgást, amit én táncosként láttam. Gondolok itt akár további testbeszédre, vagy éppen mimikára. Mózes Anita járt velem úgy, hogy kidolgoztam neki egy számra a táncot, felvettem videóra és elküldtem. Nem sokkal később csörgött rám, hogy bejönne este nyolckor is, ha üres a terem. Kérte, hogy korrigáljunk rajta. Nem volt semmi baj abból, hogy szólt, átdolgoztuk a jelenetet, igaza volt. Úgyhogy csak jelezze a színész, ha valami észrevétele, kérése van és megoldjuk.  Kompromisszumra késznek kell lennem nekem is és nekik is.

– Nyilván a rendezői utasításokat is be kell tartani…
– Simon Kornéllal nagyon jó együtt dolgozni. Eleve a darab is sok vicces elemet tartalmaz és Kornél is nagyon humoros ember. Ahogy a színészgárda is. Találkoztunk még Budapesten. Kornél elmondta, hogy melyik jelenetnél mit szeretne és hogy Ferenczi György zenéjére mit szeretne viszontlátni. Nekem pedig ezt kellett megvalósítani a színpadon, a színészekre megálmodva. Nagyon kevés időnk volt egyébként, ezért is fontos volt, hogy mindenki akarja a sikert. Nem is akadt ezzel gond, motiváltak és szorgalmasak voltak a színészek. Volt olyan eset, hogy Anitával a színészszállón még éjjel egy órakor is próbáltuk a mozgásokat. Mindenkivel nagyon jó és könnyű volt együtt dolgozni. Közösen akartuk, hogy összeálljon a darab a bemutatóra és ez így van jól.

– Ezek szerint összeállt a bemutatóra…
– Hála Istennek! Tényleg rengeteg munka van benne, sokszor meghajtottam a színészeket. Ám mindenkinek jó visszajelzés volt, hogy amikor Kornél megnézett egy-egy jelenetet, egy-egy mozgást, akkor nem kért változtatásokat. Ez azt jelentette, hogy én megértettem, mit szeretne, arra találtam ki a lépéseket, a színészek pedig azt vitték színpadra, amit én elképzeltem. Együtt kell lélegeznünk, nincs mese. Voltak olyan részek, amit a színészek vittek tökélyre. Például az egyik verekedős jelenet is ilyen: lelassítva mutatják be az egészet, és hihetetlen, amit a mimikával dobnak a jeleneten. Humoros emberek alkotják a szereplőgárdát, akik ráadásul nagyon kreatívak is.

Fotó: Orosz Sándor

– A bemutató után magára hagyod a darabot. Nem leszel ettől még idegesebb?
– A koreográfiának és a koreográfusnak ez a sorsa… Betanítom nekik, amit kell, és onnantól nem lehet mit csinálni, a darabnak mennie kell. Néha azért persze bekukkantok az előadásokra, de a premier után el kell engednem a kezüket. Egyébként sokkal jobban izgulok ilyenkor, mintha nekem lenne bemutatóm, ha én állnék a színpadon és nekem kellene táncolnom…

– Tanítasz, táncol, próbálsz, koreográfiát készítesz. Nem sok ez egy kicsit?
– Szeretem a pörgést, ilyenkor úgy érzem, élek. A nyári leállást csak pár napig élvezem. Tény, hogy néha nagyon besűrűsödik a programom. Tavaly például akkor volt a táncfesztivál Győrben, amikor nekem az államvizsgám is. Mindig úgy van, ha valami pörög, akkor az nagyon és csúcsra kell járatni a teljesítményem. Nincs ezzel baj, élvezem, bírom, imádom a munkámat. Persze kell a pihenés is néha…

– Hogyan tovább?
– Fogalmam sincs. Mármint nem tudom, hogy konkrétan mit hoz a jövő. Csak azt tudom, hogy szeretnék nagyon-nagyon sokat és sokáig táncolni, tanítani, és ha továbbra is megbíznak vele, akkor örülök minden koreográfiával kapcsolatos felkérésnek is. 

– Havassy Anna Katalin –

[2015.04.10.]