"Magában gyászol" - Az Omega megható dallal emlékezik
Az X Bolygó című dal Küronya Miklós emlékére készült. A kiváló zenészt április 30-án kísérik utolsó útjára.
"2012-ben felmerült az elképzelés, hogy legyen egy új Omega lemez, X bolygó címmel. Elkészült néhány töredék, de a valós feltételek nem voltak adottak és nem volt realitása annak, hogy egy tartalmas lemez álljon össze, amely nem jelent visszalépést az Égi jelhez képest. Küronya Miki barátunk szokása szerint feljátszotta a basszus szólamot erre a töredékre is, amely Mecky ötletére épült, majd az anyag fiókba került, csaknem három évre." - áll a tájékoztatóban
"Az elmúlt hetekben a torzó kiteljesedett, Trunkos András szöveget írt a dalra, néhány díszítés mellett felkerült a szólógitár (Szekeres Tamás) és az ének (Kóbor János). Sorsszerű, még ha kevéssé is hihető, de a harangjáték a dal elején, valamint a lélekharang és szívdobbanás a végén már 2012-ben ott szerepelt a felvételen. Apokaliptikus elmúlás érzetét kelti a dal, amely Miki erőteljes és szuggesztív játékával válik hátborzongatóvá." - folytatták.
"Ezzel a dallal, mint Küronya Miki utolsó stúdió felvételével kívánunk emléket állítani egy barátnak és kollégának, aki évtizedeken át részese volt az Omega együttes mindennapjainak. Emlékét megőrizzük."
Miki, nyugodj békében.
Hány pontot adsz az Omega: X Bolygó dalára? VOKS LENT!
[2015.04.29.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.