A Mini trió és egy Clapton-reinkarnáció a Sörsátorban
Szerdán este két kiváló, rutinos csapat „ejti” bluesba a Városligeti Sörsátor közönségét. Török Ádám ezúttal a trió formációt húzta elő a tárból, a régi jó Cream-időket pedig a Claptonmánia zenekar fogja felidézni.
Török Ádám, azon túlmenően, hogy neve fogalom a magyar rock-blues életben, mindenkori garanciát jelent a kitűnő hangulatra és az igényes zene interpretációjára. Ez utóbbit negyven év Mini és a nemzetközi rock-blues muzsika gyöngyszemeiből válogatják össze és szórják a közönség elé a billentyűs Németh Karcsival, valamint a fiatal, tehetséges szájharmonikás Horváth Misivel, vagyis a Mini trióval. Mindemellett meglepetés vendéget is ígérnek.
A Claptonmánia zenekar Mr.Slowhand, vagyis a legendás gitáros-szerző Eric Clapton zenei örökségét hozza magával ajándékba, amelybe a szebb napokat látott Cream-nóták éppúgy beleférnek, mint Clapton későbbi szólópályájának emblematikus darabjai.
Mindez közös műsorban és egy-egy menetben Török Ádámmal és a Mini trióval, szerdán, azaz július 15-én este 7 órától a Városligetben, a Sörsátorban. Ahol mindig hideg a sör, meleg a kolbász és forró a hangulat.
- Hegedűs István -
[2015.07.14.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.