Ezt látnod kell! Elkészült az első hazai "utcazene road-movie"
Elkészült az első hazai “utcazene road-movie”, melyből megtudjuk, milyen emlékek kötik a hazai popélet ma már legnagyobb bandáit, előadóit az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztiválhoz. Mikor derült ki, hogy a Punnany nem is olyan rossz zenekar, és kivel zenélt először zenekarban Csemer Bogi?
“Az első volt, amikor azt éreztem, hogy nem is vagyunk olyan bénák” – emlékszik vissza Felcser Máté, a korai Punnany Massif veszprémi koncertjére. “Csak elmennének, ha annyira sz…k lennénk!” – tette hozzá, a közönségre utalva. 2009-es emlékét idézi a Mary Popkidsből Kama és Sanyóca.
A koleszszobák zenészekkel zsúfolt báját, a közös jammeléseket említik, majd Kama egy mondatban foglalja össze az ottlét esszenciáját: “Az a lényeg, hogy toltuk neki, mint az állatok.” Csemer Bogi zenei fejlődésének fontos állomásaként említi az Utcazene Fesztivált: “Ott tanultam meg nagyon jól vokálokat énekelni” - mondja és Petruska Andris nagy megdöbbenésére Bogi bevallja azt is, hogy ott, Andrissal zenélt először zenekarban.
A Fran Palermoról pedig kiderül, hogy szívesen játszanának a veszprémi állatkertben, két zsiráf között…
Lássuk a filmet:
[2015.07.17.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.