"Az elején mi sem tudtuk, hogy....” Interjú a Road zenekar frontemberével

Gyorsvonatként száguld a hazai kemény rock élvonalában a Road, ma már megkerülhetetlen tényezői a műfajnak. Lemezeik és koncertjeik népszerűsége folyamatosan ível felfelé, kitartó és hűséges rajongótáborral rendelkeznek immár 10 éve. Jelenleg ők is a fesztiválszezon kellős közepén tartanak, ezen a héten csütörtökön Debrecenben a Campus Fesztiválon találkozhatunk velük.

Tavaly 10 éves lett a zenekar, amit egy könyvvel ünnepeltetek. Mesélj egy kicsit a jubileumi évről!

Izgalmas és mozgalmas volt a tavalyi évünk minden tekintetben. A jubileum kapcsán jött az ötlet, hogy egy olyan kiadvánnyal álljunk elő, ami tőlünk nem megszokott, amit nem próbáltuk még korábban, és illő módon ünnepeljük vele a tízéves szülinapot is. A végeredmény nem egy új sorlemez lett, hanem azt találtuk ki, hogy megjelenik egy könyv rólunk, ami nem csak az eddigi tíz évet öleli fel rajtunk keresztül, hanem a Road zenekart megelőző szárnypróbálgatásainkat is.  Végül visszamentünk egészen a gyerekkorig, megszólaltak mindannyiunk szülei, barátai, korábbi zenésztársai, ismerősök, rokonok, és persze a technikusaink is, a közvetlen munkatársaink, akikkel együtt dolgozunk. Rengeteg kép is előkerült a múltból, úgyhogy azt gondolom, egy nagyon erőteljes, pozitív töltetű, és szépséges kiadványt sikerült prezentálni. Magunk sem hittük volna, hogy ez lesz a végeredmény, minden várakozásunkat felülmúlta. Sok pályatárs is megszólal, szinte mind elsőre rábólintottak, amikor megkerestük őket azzal, hogy készül rólunk egy könyv, és volna-e kedvük beszélgetni ehhez egy újságíróval. Mindannyian örömmel vállalták, és ezek a sztorik tovább emelték a kiadvány minőségét, erejét, úgyhogy azt gondoljuk, hogy ez a könyv méltó megkoronázása lett a 10 éves jubileumnak.

És pontosan 2014 példányban jelent meg.

Igen, és a java elővételben el is kelt, de még van nálunk elfekvőben néhány könyvecske, amiket a koncerteken vagy a webshopunkon keresztül lehet megszerezni. Aki úgy érzi, most jött el az ideje annak, hogy olvasni szeretne rólunk, még van esélye beszerezni. Már nincs belőle sok, de még hozzáférhető.

A jubileumi kiadványokra mindig nagy hangsúlyt fektettek, és van is mit ünnepelni, hiszen szépen ível felfelé a zenekar pályája.

Mindig törekszünk a minőségre, nem csak a kerek évfordulók alkalmával, hanem a koncertek során is mindig igyekszünk a maximumot kihozni a színpadi lehetőségekből, adottságokból, a közönséghez is ennek megfelelően állunk, mindegy, hogy most éppen fesztiválon játszunk vagy klubban. Arra törekszünk, hogy ne egy koncert legyen a miénk a sok közül, hanem emlékezetes maradjon a produkció, olyan élmények kötődjenek hozzánk, amire emlékezni fognak, akár egy nagy fesztivál alkalmával is, ahol adott napon, adott színpadon több tíz zenekar is a deszkákra áll. Szeretnénk ott lenni a fesztivál látogatóinak legjobb emlékei között. Ez mindenre érvényes, ami velünk kapcsolatos, a koncertekre, a könyvre, a lemezekre. Ez a mi saját gyerekünk, szeretjük, mi választottuk, és ezt akarjuk maximális erőbedobással csinálni. Nem görcsölünk rá, minket folyamatosan inspirál az, hogy sokan szeretnek, sokan eljönnek a koncertekre, sokan lájkolnak, sokan velünk vannak. Ez ösztönöz minket is arra, hogy mindig megpróbáljunk többet, jobbat, szebbet adni.

Nagyon tudatosan építkező zenekarként tartanak számon titeket. Már egészen az elejétől fogva láttátok magatok előtt a mérföldköveket, és azt, hogy mit akartok elérni?

Egyáltalán nem. Ez nagyon furcsa dolog, rengeteg fiatal zenekar keres meg bennünket azzal a szándékkal, hogy jönnének előzenekarnak, vendégeskedni hozzánk a turnéra. Sokszor visszagondolok a velük folytatott beszélgetésekre a koncertállomásokon, vagy a levélváltásainkra, és mindig azt látom, mennyire nincsenek tisztában sok mindennel – de miért is lennének? Nem látják még a felszín alatti dolgokat, de szerintem ez minden szakmával így van, az ember minél jobban beleássa magát, annál jobban látja, mennyire bonyolult a képlet. Az elején mi sem tudtuk, hogy valójában mitől döglik a légy, vagy mit kell ahhoz tenni, hogy még jobbak lehessünk. Egyszerűen csak kiálltunk, és ösztönből toltuk, ami jött, ugráltunk, ordibáltunk a színpadon. Amikor turnéztunk a Tankcsapdával és a Depresszióval, és bekerültünk a nagyobb fesztiválokra nagyobb nevek közé, próbáltuk figyelgetni, hogy ki hogyan csinálja, igyekeztünk ellesni a fortélyokat.  Akkor jöttünk rá, hogy minél magasra kell tenni a lécet, és mikor azt már át tudod ugrani, még magasabbra teszed, és így haladsz tovább előre, ha egyik nap levered, másnap újra megpróbálod. Szerintem ez a jó út, és persze egyre nehezebb a dolgunk, de ez inkább egyfajta édes teher.

Nem vállaljuk túl magunkat, nem fogunk helikopterről Ferrarit dobálni a Track fölött, de néhány éve még nem volt olyasmire példa, amire most igen: a színpadra építettünk egy másik mozgószínpadot, ami liftes, négy motor és négy oszlop emeli fel. Lángot hozattunk, CO ágyúkat, plusz elemeket, ehhez képest néhány éve örültünk, ha bejutottunk a ZP-be vagy kaptunk helyet délutáni idősávban valamelyik nagy fesztiválon. Mindig próbáltunk élni a lehetőségekkel, az lebegett a szemünk előtt, hogy az aktuális kitűzött célt érjük el, csináljuk meg minél jobban, de ugyanakkor már ott volt a fejünkben, hogy mi jön utána. Persze 11 évesen már nem napokra vagy hetekre előre tervezünk, hanem hónapokra vagy inkább évekre. Többnyire el is érjük a kitűzött célokat, esetleg néha időben van egy kis csúszás, és nem holnapután, hanem jövő héten sikerül. Az a jó, hogy mind a négyünkben ugyanaz a lendület van, ugyanaz az akarat dolgozik, és nincs az, hogy valakit húzni kell magunk után a zenekarból. Most is meg kellett beszélni egy színpadi dolgot, és ők már hárman elkezdték, de mindenképp kíváncsiak voltak az én véleményemre is, és nem engedtük el egymást addig, amíg pontot nem tettünk rá. A legapróbb dolgoktól az egészen nagyobb volumenű kérdésekig mind a négyen maximálisan benne vagyunk.

2014 őszén Gene Simmons egy nagy port kavaró kijelentést tett, miszerint a rock halott és az illegális fájlmegosztás ölte meg. Neked mi erről a véleményed?

Mint minden éremnek, ennek is két oldala van. Az egyik az, hogy borzasztóan alacsony ma már a CD eladási ára, csak hogy vegyenek egyáltalán az emberek CD-t. Képzeld el azt, hogy egy doboz cigi ezer forint, egy lemez ezer forint. Egy doboz cigit elszívsz egy nap alatt és veszed a következőt, tehát egy hónapban akár harmincezer forintot is elköltesz cigire. Vagy ha sört iszol, akkor két doboz sör, és egy CD áránál tartunk. A CD ráadásul tartós, amíg össze nem töröd, addig szólni fog, és az a tiéd, birtoklod, van hozzá egy szép borító, egy szép szövegkönyv. És muszáj ilyen alacsonyan tartani az árát. Hiába adtunk el a legutóbbi lemezből arany- és platinamennyiséget, amiknek a határai szintén le lettek húzva, mert egyszerűen nem vesznek az emberek lemezt, ez a pénztárcánkon nem mutatkozott, mert egyszerűen az előállítási ár meg az eladási ár közötti kis árrés szétmegy a terjesztők meg a forgalmazók között. Nagyon jó, hogy ennyi lemezt eladtunk, de nem kerestünk rajta.

A másik oldalt nézve, az internetes illegális letöltések nyilván károsítanak bennünket, viszont elképesztő, ahogy terjed általa a zene. Elhiszem, hogy a Metallica vagy a Kiss bosszankodik azon, hogy dollármilliók csúsznak ki a zsebeikből az illegális letöltések miatt, de azt gondolom, hogy náluk már egyébként is súlyos dollármilliók lapulnak. Nem akarok demagógnak tűnni, de én azt az elvet vallom inkább, hogy jut is, marad is. Nem az egész vagyonomat, életemet, családomat lopták el az internetes letöltők, hanem megkárosítottak bennünket mint Road zenekart néhány százezer vagy millió forinttal. Rossz, mert nagyon örülnénk, ha azt a pénzt négyfelé szétdobhatnánk. De ugyanakkor, mint a vírus, úgy terjed ezáltal a zenénk. Felraknak egy új Road dalt vagy lemezt valamelyik torrent oldalra, és órák, napok, hetek alatt eljut mindenkihez, aki fogékony rá, vagy érdeklődik a zenénk iránt. Én nem tudok igazságot tenni, de az biztos, hogy nem szeretnék Gene Simmons lenni.

Hogy látod a haza rock/metal színtér helyzetét?

Nagyon sokan vagyunk. Ami jó, mert arra késztet mindenkit, hogy még jobb legyen, ez egy ilyen metálzenei evolúciós folyamat. Oda kell figyelni, diktálják a lépést, nem lehet hanyagul venni a dolgokat, illetve lehet, csak annak meg is van az eredménye, vagyis pontosan nem lesz eredménye. Viszont nagyon-nagyon sokan vagyunk, kicsi az ország, nem egyszerű senkinek. A kicsiknek szerintem még annyira se, de ha valaki azt gondolná, hogy nekünk klassz és egyszerű a helyzetünk, az sem feltétlenül jár közel az igazsághoz. Ugyanakkor nem szeretnék panaszkodni, köszönjük szépen, jól vagyunk, de nem ülünk egy másodpercet sem a babérjainkon, mindig jár az agyunk, és mindig tervezünk, szervezünk előre, mert kétszer ad, ki gyorsan ad. Az biztos, hogy nem cserélnék most a feltörekvő bandákkal, nehéz az ő helyzetük.

Ahogy említetted, korábban ti is a Tankcsapda és a Depresszió előzenekaraként turnéztatok. Hol van az a pont, mikor egy zenekar már megáll a saját lábán?

Azt mindig is érezned kell, már az első fellépés alkalmával, hogy nincs hiba a gépezetben, akikkel együtt zenélsz, azokkal ugyanazt akarjátok. Mindegy, hogy az első koncerten tizenkét havernak játszol egy kocsmában, de mégis van egy olyan lendülete az egész bulinak, hogy azt érzed, Woodstockban vagy ’69-ben, egymillió ember előtt játszol. Érezni kell, hogy minden jó, mindenki együtt van, együtt mozgunk, és biztosan állunk a lábunkon, csak a mi szintünk nyilván az, hogy maximum az országhatáron kívül merészkedünk a magyarlakta településekre, de nem ringatjuk magunkat abba az álomba, hogy nemzetközileg ismert és elismert sztárok leszünk. De folyamatosan arra törekszünk, hogy a saját pályánkon játszva mindig többet tudjunk adni, hozzá tudjunk az egész produktumhoz, ne legyünk unalmasak, vagy megunhatóak. Hiú ábrándokat nem szabad kergetni, de az sem feltétlenül érvényes mindig, hogy addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér, mert szerintem mi mindig tovább nyújtózunk, de felelősséggel. És folytatjuk tovább, amíg bírjuk, amíg jól érezzük magunkat.

A fesztiválszezonban hogy tudjátok tartani a koncertekkel szemben támasztott magas elvárásaitokat?

Szerencsére nem a munkahelyünkre járunk be, hanem alig várjuk már a tavasz végeztével, hogy kiszabaduljunk a klubokból. Nem azért, mert nem szeretjük a klubozást, hanem mert érezzük a pezsgést és a jó időt. A fesztiváloknak és a kluboknak egyaránt megvan a varázsa. Szinte minden fesztiválon megfordultunk már legalább egyszer-kétszer, vannak emlékeink a múltból, kötjük valamihez az adott fesztivált az adott évben, és alig várjuk, hogy újra ott lépjünk fel. Ezen a héten például Debrecenben a Campus Fesztiválon játszunk, amit nagyon várunk, mert szeretjük a várost és a fesztivált is. Számunkra minden fesztivál egy örömünnep.

Mik a terveitek a közeljövőben, mikorra várható a következő album?

November közepére van ütemezve a következő nagylemezünk. Január óta dolgozunk rajta, már vannak stúdiófelvételek, igaz, még többnyire befejezetlenek.  Terveink szerint  szeptember-októberig dolgozunk rajta, és aztán novemberre tervezzük a megjelenést, szintén a Hammernél, az EDGE Records gondozásában. A fesztiválszezon kellős közepén stúdiózgatunk, így ez a nyár a kelleténél még mozgalmasabb, hogy lemezre is készülünk, de az a titka, hogy élvezzük.

Harangi Ditta

[2015.07.22.]