Ha valaki a kitűnő – általában reggelire tálalt – tojásételre gondolna, sajnos, ki kell ábrándítanunk. Az angolok egyik kedvenc ínyencsége csupán a nevét – azt is csak ráutalóan – kölcsönözte egy kitűnő rock and roll csapatnak, amely fő előadóként most első ízben méreti meg magát a Városligeti Sörsátorban.
Mint bevezetőnkben elárultuk – hiába indult be többünk nyálelválasztása – ezúttal tehát nem kulináris élvezetekről, hanem egy vérbeli és vérbő rock and roll bandáról van szó. Akik 2015. augusztus 4-én, kedden 20 órától lesznek láthatók, hallhatók és élvezhetők a Városligeti Sörsátor színpadán. A kínálatban a hetvenes-nyolcvanas évek emblematikus rockslágereivel - többek között az AC/DC, a Deep Purple, a Led Zeppelin, valamint a hazaiak közül a Beatrice, a Bikini, Deák Bill Gyula, a Dinamit, a Hobo Blues Band, a Piramis, a P. Box, a P. Mobil, Radics Béla és Skorpió szerzemények szerepelnek. És ez nem kevés.
Áruljunk el még egy titkot, amely nem is annyira titok, hiszen a Ham & X zenekar hivatalos honlapján (www.hamadx.hu) szerepel: „A banda számára az igényes előadásmód mellett fontos a közönség szórakoztatása, ezért a hallgatóság igényeihez igazítva igyekszik némi humort is csempészni a műsorba összemixelt egyvelegekkel (pl. Born To Be Wild + Áldozatunk fogadjátok) és pörgős, egyedi feldolgozásokkal”.
Tehát a klasszikus ham and eggsről, mint ételkülönlegességről kedden este, úgy tűnik, le kell mondanunk, ám a grillezett húsokról, főtt kolbászról és egyéb finomságokról egyáltalán nem. Hiszen mindezek bő választékban állnak az igényes zene- illetve ételfogyasztók rendelkezésére. A finom, hűtött sörök, borok és egyéb italok nem különben. A belépődíj ezúttal is megspórolható, hiszen az esemény ingyenes!
- Hegedűs István -
[2015.08.02.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.