Vörös Pisti és csapata ismét varázslatra készül a Sörsátorban
Vannak előadók, akik mindenféle külső hatástól mentesen, minden körülmények között ugyanazt a – kiváló – teljesítményt nyújtják. E karizmatikus színpadi művészek minden további nélkül kiérdemlik a „varázsló” – e megközelítésben pozitív tartalmú - jelzőt.
Hogy Vörös Pistire és csapatára mennyire illik e kitétel, azt mindenki maga dönti el. Ám a kiváló énekes-gitáros-előadó korábbi sörsátras (és persze egyéb) megmérettetései alapján úgy tűnik, ez nem kérdés.
Erre a zsúfolt teltházas, ám mégis családias légkörű, forró hangulatú bulik az ékes bizonyítékok, valamint azok az el nem hanyagolható tények, hogy a műsor végeztével a főhős csak igen nehezen „szabadulhatott” az őt körülvevő rajongók gyűrűjéből. Tegyük hozzá, nem is nagyon akart…
Vörös Istvánt és zenészeit tehát „olyannak kell szeretni, amilyenek”, akárcsak sztárvendégét, Nedbál Álmos kivételes tehetségű hegedűst, aki ezúttal is elkíséri a fiúkat szombaton a Városligeti Sörsátor színpadára. Szeptember 12-én, szombaton 19 óra 30-tól tehát fergeteges buli keretében mutatják be közönségüknek a Hallgass, ha jót akarsz! dalciklus (új zenei CD) 4. részét, amelyen ezúttal is a legjobb Vörös István nóták szerepelnek, és amely már fizikai hanghordozón meg is vásárolható.
- Hegedűs István -
[2015.09.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.