Ez a blues lesz a végső - idényzáró buli Takáts Tamással
Senki ne ijedjen meg: sem a Takáts Tamás Blues Band nem oszlik fel - hiszen a blues műfaja is örök és elpusztíthatatlan, akár a rock -, de a Sörsátor is megmarad az odalátogatók legnagyobb örömére. A talányos cím „mindössze” egy szezonzáró bulit takar…
Bár az idei nyár elröppent, mint a sóhaj, azért mégsem kell csüggedni: kárpótlásul itt a vénasszonyok nyara, és - az időjárástól függően október közepéig-végéig - a Városligeti Sörsátor továbbra is tárt kapukkal fogadja vendégeit. Mindössze a kínálat bővült: a hideg sörök és fröccsök mellett a fűszeres forralt bor is az ét-, illetve itallapra kínálkozott.
De a zene, mint fentebb megjegyeztük örök, kiváltképp a blues – és ez így van már Willie Dixon, Muddy Waters, vagy épp B.B. King óta. S, ha a fekete gyökerű amerikai blues-muzsikának vannak hazai követői, akkor e kitétel fokozottan igaz. Márpedig vannak. Bizonyíték rá, hogy az egyik ilyen követő, aki meglehetősen sajátos felfogásban tolmácsolja a szomorúzene műfaját, minden egyes alkalommal képes maximumra tekerni a jó hangulat potméterét a Városliget ponyvája alatt. Takáts Tamásban, merthogy róla van szó, nem lehet csalódni. Mindegy, hogy saját bandája, a válogatott muzsikusokból álló Blues Band élén, vagy épp valamely baráti formáció meghívott vendégeként. A vastaps mindenképpen kijár neki – nekik.
2015. szeptember 27-én – figyelem, előrehozott kezdési időpontban! – vasárnap 19 órakor Magyarország egyik legkiválóbb blues csapata (Gál Gábor gitáros, Patyi Sándor basszusgitáros, valamint Tóth Károly dobos) élén a későnyári, vagy kora őszi estén is várja a blues rajongóit egy jókedvű, szezonzáró, kötetlen bulira. Délután 2 órától a mindenki kedvence Varga Vince Énekesféleség (fenét - kitűnő énekes!) adja meg az alaphangulatot, amely remélhetően kitart a 19 és 21 óra közötti esti műsoridőben is!
- Hegedűs István -
[2015.09.27.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.