Igazi amerikai country-rock a Creedence-tribute zenekartól
A Városliget egyetlen téli szórakozóhelyén, a Sörsátor téli klubjában a hatvanas-hetvenes évek amerikai legendájának magyar reinkarnációja idézi fel a country-rock hőskorát.
A Creedence Clearwater Revival neve fogalom. Sokak számára, akik kevésbé járatosak az angol nyelvben, szinte kimondhatatlan fogalom. A magyar Creedence Clearwater Reborn zenekari elnevezéssel sem sokkal könnyebb a helyzet, ám nem is ez a fontos: sokkal inkább az, hogy az érces-karcos John Fogerty magyar hangja Csákvári László, vele Kajtár Tamás, valamint Jurisits Miklós és Marcell egy estére, 2015. december 19-re házhoz hozza Amerikát. Legalábbis kitűnő muzsikáját. Méghozzá olyan minőségben, mintha csak az eredeti „bayou-rock”-csapatot hallgatnánk (látnánk).
Láttad e az esőt? Ez most senkit sem érdekel, hiszen a Széchenyi kertvendéglőbe (1146 Bp. Állatkerti krt. 9-11) úgysem hatol be semmilyen csapadék, ráadásul kellemesen fűtött is. Szombaton még csak fűtésre sem lenne szükség, hiszen a CCR tribute band, 20 órakor, előtte 19 órától pedig a Dynamite Dudes zenekar várhatóan kellő hőfokra izzítja a levegőt. A 20 %-os ital árkedvezmény most is érvényes, a belépő, mint általában, most sem több 1.000.-Ft-nál.
Aki igazi élményre vágyik, szombaton este 7 órától a Széchenyi kertvendéglőben a helye!
- Hegedűs István -
[2015.12.17.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.