Ismét egy szép (ráadásul adventi) ajándékot kaptunk a Kodály Központtól, december 15-én este: Gryllus Dániel Weöres-megzenésítését (A teljesség felé) hallhattuk egy szépséges másfél órába sűrítve. Voltaképpen egy keleti-filozófiai tanítást – több énekre szabva.
Ahogy Gryllus Dániel elmondta bevezetőjében, az este elhangzó mű egy költői próza – indiai dallamokra és barátokra hangszerelve, amit ő eredetileg citerára és tárogatóra kezdett el írni 30 éves korában. Éveken át játszotta is ebben a formában, majd 60. születésnapjára fia, Gryllus Samu meglepte a mű áthangszerelésével, így ezen a koncerten (és az ezt megelőző kilencen is) a tárogató mellett már szoprán szaxofon is tárogathatta lelkünk ajtaját, és alkalmanként szájharmonika is színesítette az egyébként vonósokból, kürtből, fuvolából, ütősökből, cimbalomból és citerából álló zenekart. Sőt: vibrafonból is csaltak elő hangokat hegedűvonókkal, ezzel még tovább színesítve az egyébként is színes hangszerelést és hangokat.
Weöres Sándor önmaga állítólag így kommentálta Gryllus Dániel megzenésítési ötletét könyvére vonatkozóan: “Nem tudom elképzelni, de miért ne?” Majd a végeredményt hallgatva a következő volt a véleménye: “Elég sok minden kimaradt – de a lényeg benne van”.
“…merülj önmagadba, személyed alá, s ahol nincs tovább,
ahol minden mindennel azonos – ez a teljesség”.
Az est felolvasója (ha úgy tetszik: narrátora) Szalóki Ági volt, és az előadóművészek között további csupa nagyszerű név foglalt helyet: Palya Bea, Bognár Szilvia, Szirtes Edina Mókus, Ferenczi György, Both Miklós - sőt, Sebő Ferenc helyettesítőjeként, Pécs képviseletében Lakner Tamás is színesítette a hang-palettát.
Azt gondolom, ez a rendkívüli zenemű a szereplők számára is különleges ajándék. Bár alázatot kíván a nem kisnevű és kisszámú – és egyébként szólóestekhez szokott - szereplők részéről kivárni, amíg rájuk kerül a sor, a jó dramaturgia, a szavak és a zene egyensúlya számukra is kétség kívül lehetővé teszi, hogy feloldódjanak, elmerüljenek ebben a másfél órás meditatív állapotban. És mi, nézők nemkülönben.
Mindenki találhatott szívéhez eltaláló szavakat, gondolatokat, dallamokat - ahogy természetesen más koncerteken is. Ez mégis más volt, hiszen valódi tanítást kaphattunk. Ajándék lehetett ez Szalóki Áginak, hogy ő “celebrálhatta” a tanítást, rajta keresztül érkezhetett el hozzánk – sokakhoz talán először - az “üzenet”. Ismét megbizonyosodott a zene csodálatos ereje – az emberi elme és a kreativitás határtalansága, áldottsága: hiszen a zenére ráültetett szavak újabb dimenzióval gazdagodhatnak és ezáltal tágulhatott befogadóinak köre is. Csodálatos lehetőség ez mind az átadók, mind a hallgatóság számára – akkor is, ha mindenki csakis saját szintjéhez mérten lehetett képes befogadni az este üzenetét. Na de ez szintén így van bármilyen más koncerten is…
“Ahol azt hinnéd, hogy semmi sincsen: tulajdonképpeni lényed ott kezdődik.”
Csábított, hogy minden bölcsességet feljegyezzek, de inkább csak átadtam magam az élménynek, bízva abban, hogy a dalokkal még inkább belém ivódnak ezek a régen olvasott, ám mégis oly fontos, feleleveníteni szükséges bölcsességek. Otthon pedig első utam a könyvespolchoz vezetett…
“Az életet úgy tekintsd, mint az óriáskígyót.
Ha távol tartod magadtól, gyönyörködhetsz táncos hajladozásában..”
Szintén a remek dramaturgiát dicséri, hogy még mielőtt túlságosan mélabúsakká váltunk volna esetleg, Weöres Sándor ironikus oldalát is megmutatták (A közösség-gyűlöletről). Itt ritmikus, szinte rock and rollba hajló lendületet vett az addig inkább melankolikus zene, amit Ferenczi Gyuri a tőle megszokott könnyedséggel adott át. (Bár a prozódia néha sántított (szótagfeltolulások képződtek) –ez elnézhető a nemes szándékot tekintve. Számomra legizgalmasabb a szavanként felosztott mondatok voltak.)
“"A közbeszéd nem tesz különbséget jó és kellemes között:
Isten is jó, a viszketeg megvakarása is jó.”
Meditáció, tanítás volt ez, ahogy már írtam. Ennek megfelelően nem katarzissal, hanem elnémulással, elgondolkodással hagytak itt minket. És maradt a csend. De békés csend, nem valaminek a hiánya – a csend zenéje a színpadon.
“A teljes boldogság öröm nélküli.
A teljes zengés – hang nélküli”.
Hírek
