A progresszív és hard rock zenék kedvelői bizonyára egyetértenek az állítással: tagságát tekintve a The Winery Dogs korunk egyik álomzenekara, hiszen a triót Mike Portnoy dobos, Richie Kotzen énekes-gitáros és Billy Sheehan basszusgitáros alkotja. A második lemez Hot Streak címmel jelent meg októberben, és ezt végre Magyarországon is élőben bemutatják: február 17-én a Barba Negra Music Club színpadán láthatjuk a zenekart.
A három önállóan is jól ismert rockzenész, Richie Kotzen, Mike Portnoy és Billy Sheehan esetében igaznak bizonyult a mondás: az ismerős, megbízható és baráti környezet jó hatással van az ember kreativitására. Legalábbis ezt támasztja alá a tény, hogy a hármas Winery Dogs néven, és azonos címmel kiadott 2013-as debütalbuma után most a folytatás is elkészült, Hot Streak címen.
Richie Kotzen elmondása szerint a lemez semmiben sem marad el elődjétől, sőt: „Megpróbáltuk a zenekart a következő szintre emelni, de ez a kihívás egyáltalán nem aggasztott. A legtöbbször elég nyomasztó feladat megírni a rákövetkező anyagot egy olyan sikeres debütálás után, mint a 2013-as lemezünk volt, de ezúttal már az első naptól hittem a sikerben. Tudtam, hogy ha olyan dalokat írunk, amelyek nem érnek fel az előzőekhez, akkor inkább ki sem adjuk ki a lemezt, így minden dalnál a legjobbat hoztam ki magamból.”
Mike Portnoy így fogalmazta meg a Winery Dogs küldetését: „Arra koncentrálunk, hogy élvezetes és emlékezetes dalokat írjunk, és ezt a célt a zenészek egyéni ambíciói sem írhatják felül.” A progresszív rockzene-rajongók szemében afféle szupersztárnak számító dobos érzése szerint a Winery Dogs-zal közös teljesítménye pályafutása legjobb pillanatai közé tartozik. „Üdítő élmény olyan zenét játszani, amit szinte bárki rögtön be tud fogadni, legyen szól metal rajongókról, progfanokról vagy rockerekről. Azt hiszem, hogy a Winery Dogs mindegyikük számára tud mit ajánlani.”
Nézd meg az Oblivion című videót:
Bár az együttes vitán felül nevezhető supergroupnak, sikerüket éppen annak köszönhetik, hogy mindegyikük hasonlóan gondolkodik, mint a dobos: maga a zene élvez elsőbbséget az öncélú virgázások és a fényezés helyett. Billy Sheehan szerint ezt a hozzáállást a trió forma is segíti: „A színpadon, a stúdióban és a próbán is elég közel vagyunk egymáshoz, ezért mindig rögtön látod és érzékeled, hogy a másik éppen mire készül, és így az ember rögtön a háttérbe tud vonulni a saját hangszerével, vagy éppen kíséretet adni a másik témájához. Basszusgitárosként jómagam mindig is rámenős, agresszív zenésznek számítottam, de ebben a zenekarban igyekszem a dobokkal együtt szólni, ahogy az egy ritmusszekcióban megszokott, különben kaotikussá válhat az összhatás. Fontos az összpontosítás, és annak a szem előtt tartása, hogy ez nem egy szólóprodukció, hanem egy csapat része vagy. Richie-vel a Mr. Bigben már volt szerencsém együtt dolgozni, és igazán kedvelem a gitárjátékát, de nincs ez másként Mike esetében sem.”
Richie Kotzen is elismerően nyilatkozott zenésztársairól: „Billy és Mike úgy kezeli a hangszerét, ahogy arra csak kevesen képesek. Ebben a zenekarban éppen az a különleges, hogy nem csak igazán jó dalokat írunk igazi harmóniákkal, dallamokkal és dalszövegekkel, hanem arra is képesek vagyunk, hogy egy-egy pillanatra improvizatív, afféle őrültnek ható zenei káoszba emelkedjünk, amikor olyan dolgokat is eljátszunk, amire átlagos előadók nem lennének képesek.” A rengeteg közös fellépés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a trió összecsiszolódjon, és egymásra hangolódjon, ami szintén megmutatkozik a megszületett dalok mélységében.
Az új lemezen több kísérletező tétel is hallható, mint például a Fire című dal, amelyben Richie vezetésével könnyedebb, Stingre vagy Sade-re jellemző mainstream hangulatra vált a csapat. A kísérletezést a közös jammelések is elősegítették: a címadó dal például Billy egyik rövid, Stanley Clarke által ihletett riffkezdeménye alapján született meg.
A zenekar több mint 100 koncertet adott az első lemez után, és már nagyon várja, hogy ismét útra kellhessen a Hot Streakkel. A turnén Portnoy elsősorban a közös szerzeményekre építené fel a programot, hiszen a két lemezzel immár nagyjából 25 saját dallal rendelkeznek. Ez a hozzáállás is mutatja, hogy a zenészek azt szeretnék, ha nem a korábbi sikerekből élő supergroupként, hanem igazi zenekarként tekintetnének rájuk az emberek.
– zene.hu –
[2016.01.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.