"Eleinte utáltuk egymást" - interjú a két rapperrel
A HorusMarcus már nem annyira friss banda a magyar könnyűzenei életben, a nevüket mégis sokan még csak most tanulják. Viszont akik egyszer meghallják komoly mondanivalót tartozó dalaikat, egy életre megjegyzik a két srácot.
– A HorusMarcus projekt két barát közös munkája. Hogyan indult a kapcsolatotok?
– Horus: Balhéval. Gyűlöltük egymást, és ott volt a levegőben, hogy egymásnak ugrunk. Marci szerint egy beképzelt bunkó voltam, és nekem sem volt szimpi a srác. Aztán kiderült, hogy félreismertük egymást, elkezdtünk együtt lógni, kiderült, hogy van érzéke a szövegíráshoz, lelkes, és nagyon sok mindenben egyetértünk az élet különböző területein. Mára ő lett a legjobb barátom.
– Marcus: Ez tényleg így volt :-D Nem igazán bírtam a Petit. Akivel elkezdtem anno szövegeket írni, ő mutatott be neki. Később a srác lemorzsolódott de én maradtam.
– Az, hogy együtt dolgozzatok, kinek az ötlete volt? – Horus: A saját kis szólólemezemen dolgozgattam, de nekem mindig bajom volt azzal, hogy megírjak három versszakot adott témáról. Így szinte kérték a dalok, hogy más is legyen benne rajtam kívül. Csapatjátékos vagyok így bedobtam az ötletet, hogy csináljuk együtt. – Marcus: Mindig is inspirált, amit és ahogy a Peti csinál. Egy rugóra járt az agyunk zenei téren és az élet más területein egyaránt. Valahogy elkerülhetetlen volt, hogy együtt is alkossunk valamit.
– Elkészült a Láttam című komoly mondanivalóval rendelkező szám. Hogyan született ez a slágergyanús szerzemény? – Horus: Egyelőre még nem tudjuk mennyire terjes majd el ez a dal, nyilván tudjuk a korlátainkat. Ez nem a Children of Distance. Más témák, más nézőpontok, más élmények. Ahogy írtad, két barát közös munkája. Teljesen más impulzusok érnek minket a mi saját kis világunkban, mint a Children esetében. Mi más dolgokat éltünk át együtt, és inkább ezek a dalok, amik jobban betekintést engednek a valódi életembe. Mondjuk úgy, itt kiadom azt, amit ott nem.
– Már a klip is látható. Hogyan állt össze ez a kisfilm? – Marcus: A képi világ és a helyszín az én ötletem volt. Az a helyet ahol lakom, ahol felnőttem, mindig szerettem volna madártávlatból látni. Most hogy kész a klip már láttam :D
– Érdekes, hogy ameddig Horus bandája, a Children of Distance tele van fellépésekkel, addig a HorusMarcus projekt ebben nem jeleskedik. Mi ennek az oka? – Horus: Más fázisban áll a két projekt. Egyelőre próbáljuk megvetni a lábunkat, ami valljuk be manapság nem könnyű.
– Marcus: Én egyelőre négy műszakban dolgozom, Petinek a naptára is tele van. Nincs tervbe közös fellépés, de ez még változhat ;-)
– BZS –
[2016.02.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.