2024. március 28. | csütörtök | Gedeon, Johanna nevenapja
 
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 

Ők tényleg megérdemelték az elismerést

MOL Mester-M Díjat vehetett át a mai napon tíz példamutató munkát végző pedagógus a budapesti KOGART-házban.

A díjakat a MOL vezetői, az Új Európa Alapítvány kurátorai, Ónodi Eszter színművésznő, az Alapítvány jószolgálati nagykövete, valamint Szilágyi Áron és Gyurta Dániel olimpiai bajnok sportolók adták át.

A MOL Új Európa Alapítvány 2006 óta támogatja a fiatal tehetségeket és a velük foglalkozó pedagógusokat. Eddig 75 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült már az elismerésben, amelyet azok a pedagógusok kapnak meg, akik jó eredményeket értek el több évtizedes munkájuk során, és akiket környezetük emberileg és szakmailag is példaként szeretne a fiataloknak felmutatni.

A 2015-ben beérkezett több mint 700 jelölés közül a kuratórium választotta ki azt a három művész tanárt, négy természettudományos szaktanárt és három utánpótlás edzőt, akik átvehették a MOL Mester-M Díjat, amely erkölcsi és anyagi elismerés: a díjjal egymillió forint tiszteletdíj jár. Ezek a tanárok és edzők munkájukkal, áldozatkészségükkel és szakmai támogatásukkal számos tehetséges fiatal pályára lépését segítették már.

„Gyermekként különösen nagy szükségünk van útmutatásra, aminek segítségével felismerhetjük bennünk rejlő képességeinket és céljainkat. Olyan mesterekre vágyunk, akik erősítenek, felkészítenek, kibontakoztatnak minket. A MOL-nál éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy időben felismerjük a rendkívüli tehetségeket, és velük együtt tanáraikat is díjazzuk. Az idén jubiláló Új Európa Alapítványon keresztül az elmúlt 10 évben közel 4000 fiatal sportolót és művészt támogattunk.” – mondta Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója.

Tanárok, akiknagyon megérdemlik a kitüntetést

A 2015. évi MOL Mester-M Díjat olyan kiváló tanárok vehették át, mint Ábrám László fizikatanár (Budapest), Dr. Futóné Monori Edit biológia-kémia tanár (Debrecen), Balla Tibor László mélyrézfúvós művész és tanár (Debrecen), Dr. Kiszelyné Czibik Tünde tánctanár (Veszprém), Gorbunova Natalia hárfaművész-tanár (Szeged), Kiss Róbert informatika-, matematika-, kémiatanár (Kecskemét) és Dr. Spissich László matematikatanár (Pápa). A sportszakemberek között Vedres Mátyásné Berecz Ilona jégtánc edző (Budapest), Borsodi Géza kajak-kenu edző (Győr) és Flórusz János judoedző (Miskolc) részesült az elismerésben.

A díjakat a MOL Magyarország vezetői, Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázó, az Új Európa Alapítvány kurátora, Szilágyi Áron olimpiai bajnok kardozó, Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, valamint Ónodi Eszter, a Katona József Színház művésze, az Új Európa Alapítvány jószolgálati nagykövete adták át.

A díjátadót követően rövid koncertet adott a New York-ban élő, világhírű zongorista, György Ádám, valamint közreműködtek azok a fiatal művészek, akiknek pályafutását a MOL Tehetségtámogató Program segíti: Verbőczi Noémi, a Lausanne-ban nemrég sikerrel szereplő balerina, Kovács Gergely Tamás (zongora) és a Balogh Ádám (zongora), Devich Gergely (cselló) és Korossy-Khayll Csongor (hegedű) alkotta trió.

A díjátadó esemény keretében az Alapítvány meghirdette az idei pályázati programjait is. Elsők között a MOL Tehetségtámogató Program Sport kategóriájára pályázhatnak 2016. március 31-ig azok a 10-18 év közötti fiatalok, akik jó eredményt értek már el országos vagy nemzetközi versenyeken és továbblépésükhöz anyagi segítségre van szükségük. A pályázati információk a www.ujeuropaalapitvany.hu oldalon találhatók meg.

[2016.03.09.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
gazda szolgáltatás [2024.03.26.]
gazda szolgáltatás [2024.03.25.]
apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Hot Wheels Monster Truck show - volt már jobb is
Nagy elvárásokkal mentünk a három...

Opera metal a Barba Negraban 
Kilencedik alkalommal volt szerencsém látni a „szívem...

James Blunt ismét elvarázsolt minket - képekben
Befutott az Amaranthe és a Dragonforce hajója a Barba Negrába
A Cirque du Soleil Budapestre hozta a bogarak életét
Power metal csata a Barba Negrában - Warkings koncerten jártunk
Csodálatos koncerten emlékezett Balázs Fecóra a Korál - képekkel
beszámolók még