Fantasztikus előadásra készül a budapesti cirkusz - videó
A víz és a fénytechnika játssza a főszerepet a Fővárosi Nagycirkusz Atlantisz gyermekei című új orosz-ukrán vízi műsorában, amelyet március 12-től láthat a közönség.
A műsorban az ismerős cirkuszi porond "hol fényjátékkal megvilágított szökőkúttá, hol csendes tóvá, hol háborgó tengerré változik, így egészítve ki a fellépő művészek produkcióit" - fogalmazott a produkció csütörtöki bemutatóján Fekete Péter, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. igazgatója.
Kiemelte: az augusztus 28-ig futó műsorban az vízi technikát bemutató orosz és ukrán művészeken kívül fellép mások mellett Kristóf Krisztián világhírű zsonglőr és a magyar Teibler csoport is.
Az igazgató arról is beszélt, hogy a tervezés alatt álló új cirkuszművészeti központot a legmodernebb eszközökkel és színpadtechnikai berendezésekkel szeretnék felszerelni, így a most felépített, 700 fúvókából álló, süllyesztő- és emelőrendszerrel ellátott 80 tonnás medence-szerkezet kipróbálása jó alkalom arra, hogy lássák, a vízi berendezésekből milyen megoldás lenne a legalkalmasabb az új intézmény számára.
Ehhez kapcsolódik az új cirkusz tervezésével foglalkozó Artista Cafe című nyilvános beszélgetéssorozat újabb, március 21-re szervezett estje is, amelyen a modern színpadtechnikai újdonságokról értekeznek a meghívott művészek, artisták, szakemberek.
- MTI -
[2016.03.10.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.