Vörös István ismét a Széchenyi Kertvendéglőben koncertezik
A februári fergeteges Vízöntő Party után Vörös István és csapata ismét a városligeti Kertvendéglőben ontja magából a jobbnál-jobb dalokat. És ami az eseményt különlegessé teszi: a Prognózis-frontember egyenesen Mexikóból importált egy nagyszerű muzsikust Carlito Marquez személyében.
Mi legyen a dalban? - teszi fel a kérdést a legendás énekes-gitáros Vörös István egyik emblematikus szerzeményében, majd ismétli meg zenekaros koncertjét hirdetve március 19-én a Széchenyi Kertvendéglőben. A választ pedig maradéktalanul megkapja, aki a jelzett napon – lehetőleg 19 órára – ellátogat a Városliget hangulatos éttermébe, amely az utóbbi időben kedvelt koncerthelyszín is egyben.
Egy biztos: a nagy Prognózis-slágerek, valamint Pisti későbbi, könnyen megjegyezhető dallamú, fülbemászó, igényes szerzeményei egyaránt terítékre kerülnek, méghozzá kiváló zenekara kíséretével. Megszokhattuk, hogy Vörös István koncert nem létezik meglepetés, vagy sztárvendég nélkül.
A kitartó Pisti-fanok bizonyára jól emlékeznek arra, amikor úgy a 2000-es évek elején az akkortájt szólópályára lépett muzsikus kétszer is koncertezett Mexikóban. A felejthetetlen eseményt, a querétarói, veracruzi és acapulcói fellépéseket több fotó is őrzi.
Most szombaton, Carlito Marquez, Pueblából érkező gitáros-énekes hódítja majd meg a Városligeti Széchenyi Kertvendéglő közönségét. A kiváló muzsikus pontosan fél 8-tól kezdi hamisítatlan mexikói műsorát, majd 20 órától Vörös István és csapata teszi fel a koronát a fergeteges bulira.
Mindenkinek, aki szereti az örökifjú énekest, nagyszerű zenésztársait, valamint egy tartalmas kikapcsolódásra, netán finom ételekre, italokra vágyik, a Széchenyi Kertvendéglő fűtött sátrában van a helye, ahol ez alkalommal az ételek és italok árából 20 % engedményt is kap a koncertlátogató közönség. Jegyek elővételben megvásárolhatók a http://www.vorosistvanwebshop.com/ oldalon, amelynek ára elővételben 2500.- Ft, a koncert napján, a helyszínen megvásárolva pedig 2800.- Ft.
Hallgass, ha jót akarsz, és gyere a Városligetbe 2016. március 19-én, szombaton!
- Hegedűs István
[2016.03.15.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.