Aligha kell különösebben ecsetelni, hogy Sia "Cheap Thrills" dala mekkora siker lett világszerte: talán annyi is éppen elég, hogy a Billboard Hot 100-as slágerlistán négy héten át volt listavezető.
És Sia most egy vadonatúj nótával jelentkezett: ez a "The Greatest", amelyben Kendrick Lamar vendégszerepel!
Az ötszörös Grammy-jelölt, többszörös platina eladásokat produkáló ausztrál sztár ezúttal sem csak előadja a dalt, hanem társszerzőként is jegyzi, sőt, a hivatalos videó - amelyből Kendrick Lamar hiányzik - rendezői munkálataiból is kivette a részét. Főszereplőként azt a Maddie Zieglert láthatjuk, aki táncosként rendszeresen feltűnik Sia klipjeiben, és mellette egyébként is az a stáb dolgozott a képi világon, akiknek a "Chandelier", a "Cheap Thrills" és az "Elastic Heart" videókat is köszönhetjük.
Ahogy már fentebb említésre került, a "The Greatest" egy teljesen új nóta, vagyis nincs ott Sia év elején megjelent, "This Is Acting" című albumán. A lemez ugyancsak meghódította a világot: a Billboard 200-as listáján a 4. helyen debütált, közel 50 országban lett listavezető az iTunes-on, Nagy-Britanniában 3. lett a hivatalos slágerlistán, míg az énekesnő hazájában, Ausztráliában, meg sem állt az első helyig.
– Sonymusic –
[2016.09.14.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.