Balett a pedálokon  - a Kiscsillag ünnepi koncertjén jártunk

Ünnepinek titulált Kiscsillag-koncertben volt része a pécsi nagyérdeműnek december 29-én a Kodály Központban. Ezt azonban az együttes - stílusosan - nem vette túlságosan komolyan: jobbára abból állt ugyanis részükről az ünnepi hangulat megteremtése, hogy Gábor Andor vendégzenész minden dalba belecsempészett egy kis száncsengő hangot, a háttérben pedig időnként felderengett egy-két rénszarvas árnyéka… A foglalkozás mégis elérte célját.

Mit hallhattunk ezen az ünnepi koncerten? Íme:

Tájleíró költeményt a mennyországról, ami a dal szerzője szerint egyszerűen lehet az is „ha kedves állat nyomja hozzád a nedves orrát”… Ez valójában már egy régebbi Lovasi-nóta volt, ahol a kulturált bevezető után felvillant a rocker-hevület is. Ébredj, szelídülj meg.

Volt aggódó-apás buli-használati útmutató, kisstibisen hadarós, útközben gitár-hangolós. Volt a 2014 frappánsan átidomított verziója, a 2017. Valószínűleg nem volt ember a nézőtéren, aki ne merengett volna el közben: Nekem vajon összejöhet még?...

Aztán elzenélték nekünk a pillanatot is: hogy milyen jó, hogy ma van ma. A Csak ma lehetne akár felépülő szenvedélybetegek indulója is. Dinamikusan finom, kemény maggal -  és remek ütőszólammal.

Tudtam, hogy jönni fogsz – Németh Juci coming-in-jeként, majd Leskovics Lecsó Gábor, avagy a szigetszentmiklósi Santana gitárkíséretével a rántotthúsos-szíves Légy szíves, majd az egyik utolsó Kispál-albumról megidézve a Vackolj belém.

Aztán ott volt még a Ha én lennék a szerelmed és az elfelejtett gitárszóló esete. De meg sem kottyant nekünk, a koncert haladt tovább rezzenéstelenül. Kellemes volt a dalnak ez a csajos verziója is, Jucitól bájosabb, nőiesebb lett, de furcsa módon pont ez a finomság, tisztaság nem volt számomra összhangban a lovasis „koszossággal”.

Volt még a többféle végterméket felsoroló, táncoslányok finom hamuját és a leégett diszkó történetét elregélő nóta is, amely bizarrsága ellenére elérte nálam, hogy talán az egész ünnepi időszak alatt ezekben a pillanatokban éreztem magam a legünnepibben. Megszállt a nyugalom és valami meghatódott nosztalgia.

És ez a helyzet még csak fokozódott, amikor meghallgathattuk Földes Eszter szépen zengő hangjával egy Almodóvar-film egyik betétdalának magyarított verzióját, mely alatt tökéletesen el is felejtettem a szövegre figyelni – pedig Lovi kellően beharangozta, hogy mennyit de mennyit dolgoztak a fordításon, ami nem is ment teljesen zökkenőmentesen. Mondom, ez mind mellékessé is vált, olyan kedves, szívhez-szóló atmoszférát teremtett meg az ifjú, immár duettező pár.

Továbbra is ünnepi hangulatban voltunk tehát - hála a száncsengőnek, meg a rénszarvasfényeknek. Is.

Vendégekben és meglepetésekben a koncert hátralevő részében sem volt hiány. Az elektromos billentyűk mögül előrejött a zongorához Szesztay Dávid, hogy előadja nekünk saját dalát: szívbe bokszolt egyet, majd próbálta megmagyarázni, hogy miért tette azt. Szépséget énekelt a színpadra a füstök és reflektorok közé. És ugyanígy tett a Kicsi óriásokban megismert Ignác Péter, akitől még a Semmi is nem semmi lett. Majd ismét állati álomvilágba repültünk, ahol a gyermeki hang csak még jobban megédesítette az álmodozást. De gyönyörűséget okozott ártatlan gyermekhangján a Téli nap és a Szomszéd fiú is. Az előbbi lágy duettje végképp lehunyta a szememet…

Volt még a Semmi konferencia (ezúttal szó szerint) ütős nyitódala, amely Simon&Garfunkelt idézte – talán a Mrs Robinsonos lüktetés és hév miatt. Táncraperdülős volt még a Legyen nektek könnyű a Föld is.

A színpadot bejáró népes zenész-társaság ellenére az egész koncert egy csoportos one-man show-nak hatott számomra, de egy ilyen domináns vezérhím mellett ez nem meglepő, sőt, legyünk őszinték, Lovasi Andrástól teljesen megszokott. Ő egyébként - véleményem szerint - csupán azért növesztette meg donjuanosra hajzuhatagát, hogy legyen mit ráznia a lendületesebb számok alatt. Nem áll rosszul neki – ahogy a fiatalos öltözéke is jól tükrözte örökifjú lelkületét. Nos igen, a zene konzervál.

Valami furcsa melegséget a bensőmben és egy-két komisz mosoly emlékét vittem haza a Kiscsillag évi rendes karácsonyi koncertjéről. A legvégén pedig csupán egyetlen kérdés maradt: Hol van a boldogság?

Tényleg: hol?...

– Zsenilia –

[2017.01.10.]