Január 11-én ünnepel Eszenyi Enikő magyar színésznő, rendező.
Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színházi rendező, érdemes művész, a Vígszínház igazgatója.
Eszenyi Enikő Csengerben született, Szabolcs-Szatmár-Megyében. Anyja tanítónőként dolgozott, édesapja egy sportklubban volt gazdasági szakember. Nagyapja, Eszenyi Sándor pedig matematika-fizika szakos tanár és iskolaigazgató volt, aki hegedült, dalokat írt, színházat, kórust szervezett, és távoli rokona, Eszenyi Olga színésznőnek is.
A színészettel a debreceni Agrártudományi Egyetem színészcsoportjában ismerkedett meg, majd a Csokonai Színház stúdiójának növendéke lett, amelyet Rencz Antal vezetett. Itt tanította beszédre Csikós Sándor, valamint tanára volt még Varga Magda és Tréfás György.
Felsőfokú tanulmányait a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán végezte, ahol színésznőként szerzett diplomát 1983-ban. Mesterei Horvai István és Kapás Dezső voltak. A Vígszínházban töltötte két éves főiskolai gyakorlatát, majd 1983-ban oda is szerződött.
Boldog születésnapot!
[2017.01.11.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.