A Fonogram-díjas énekesnő A Dal 2014 műsorában tűnt fel “We all” címűt dalával, ami hamar a slágerlisták élén landolt. Dallos Bogi idén tavasszal jelentette meg első nagylemezét, melyről már napvilágot láttak a “Már nem zavar”, a “Méz” és a “Rólunk” című felvételek. Az ’Épp most’ album szerzői munkálataiban maga Bogi is aktívan részt vett. „Az egész lemez rendkívül személyes ihletésű. Az összes dalt a saját tapasztalataim, vagy az életem szereplőinek és a barátaimnak az élete ihlette, sőt azok is inspiráltak, akik már nincsenek jelen a mindennapjaimban.” – mesélte Bogi a lemezzel kapcsolatban.
Legújabb megjelenése, a „Bíbor” egyébként az egyetlen kakukktojás, ugyanis egy külföldi szerzőcsapat írta a zenét, és a Péterfy Bori és SuperStereo slágereket is jegyző Tariska Szabolcs a szöveget.
A dal egy igazán könnyed, modern alapokon lüktető, sajátos szövegvilággal rendelkező szám, mely a szerelem kialakulásának időszakát idézi meg.
Ezúttal a klasszikus videóklip megjelenés helyett egy live session felvétettel jelentkezett Bogi, amin zenésztársaival betekintést enged az élő fellépések hangulatába.
„Nyáron szerencsére sok helyen megmutathattuk, hogy milyen is az album élőben, de szerettem volna, ha a közönség, aki nem járt még a koncertünkön, megismeri az élő hangzásunkat is.”- mondta az énekesnő.
- magneoton -
[2017.11.23.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.