Megnéztük Rod Stewartot Budapesten

Sir Rod Stewart vadonatúj turnéra indult, és abban a megtiszteltetésben volt részük a hazai rajongóknak, hogy a turné második állomását élvezhették Budapesten.

A Papp László Budapest Sportarénában megrendezett eseményre minden jegy elkelt.

A küzdőtérre is ülő jegyeket árultak csak, ami kicsit furcsa volt számomra, mert igencsak bulis repertoárral érkezett a sztár. A táncos lábú 100-150 fő a koncert feléig mégis az első sorban bulizott (hogy örülhetett az, aki direkt az első sorba vett jegyet!), aztán egy óra zúzós rockandroll után következett az akusztikus rész. Rod maga küldte el az ácsorgókat, ami egészen vicces volt.

Ahelyett, hogy a megszámlálhatatlanul sok elhangzott slágert elkezdenénk felsorolni, inkább az est főhőséről essék szó: nem foglalkozik a korával, ezért az ember elhiszi neki, hogy ugyanolyan fiatal, mint 30 éve. Kedves, bohókás, tarkabarka világot elénk táró örökifjú ő. Más világsztárnál általában megállapítjuk, hogy "lám, így kell szépen megöregedni". Nos, Rod Stewart esetében megállapíthatjuk, hogy így kell figyelmen kívül hagyni az idő múlását!

Látványban sem volt hiány

A színpadon olyan látványos volt minden, hogy egy másodpercre sem tudtuk levenni a szemünket róla. Sok érzelmes szaxofon szólót hallhattunk, néha basszusgitár, néha bőgő szólt, de volt percussion, sőt, a dobszólót két dobos prezentálta! A kedvenc hangszerem mégis a hárfa volt.

Az akusztikus és elektromos blokkokat páran nem bírták követni. Rendesen lökdösődés folyt elöl a biztonsági személyzet és néhány túlbuzgó rajongó között, de olyan volt, mintha koncepció lenne, hogy egyszer bulizásra invitálnak, aztán leültetnek mindenkit. A legszebb jelenet az volt, amikor egy bácsika, aki valahonnan hátulról sántikált a színpadhoz, könyörgőre fogta a biztonsági őrnél, hogy csak ezt a számot szeretné közelről felvenni. Megesett végül a biztonsági őr szíve a bácsin és előre engedte. Respect!

Olyan bulin voltam már, ahol az ülő koncert olyan jól sikerült, hogy a végén mindenki állt. De ilyen bulin, ahol ennyire irányítottan hullámzó volt a hangulat, még talán sosem láttam. A vokalisták előadásában megszólaló Proude Mary olyan erővel szólt, hogy azt már ülve nem lehetett bírni. A fináléban pedig röpködtek a lufik a magasból, Rod Stewart pedig focilabdákat rúgott a közönség felé. Szuper vége lett, az utolsó labdát ugyanis én kaptam el! :)

- SA -

[2018.02.06.]