Románia leghíresebb pop-rock zenekara "felrobbantotta" az Anturaj klubot péntek este.
Egy turnézó zenész életében nagyon kevés olyan hétvége van, amikor nem a saját koncertjén tombol valahol a nagyvilágban, hanem lehetősége nyílik egy kis szórakozásra. Ami személy szerint engem illet, az idei nyár egyetlen szabad hétvégéjét Temesváron és Budapesten (erről majd a követkeő cikkemben) töltöttem. 2014-ben, Sepsiszentgyörgyön volt szerencsém a VAMA-t közeről látni, hiszen előttük játszottunk egy fesztiválon, ahol azonnal beleszerettem a zenéjükbe. Pályafutásukat azóta is követem, így tudtam, hogyha ellátogatok június 15-én pénteken Temesvárra, az Anturajba, ami az egyik legmenőbb hely a városban, ismételten eldobom majd az agyam a banda produkciója kapcsán.
Édesapámmal, akivel majdnem minden közös programunk koncertek és sportesemények látogatása, már korán reggel megérkeztünk a városba, ahol a szállodában egy délelőtti úszással hangolódtunk az esti koncertre. Szerencsére az égiek is velünk voltak, így az ezt követő városnézés és az esti koncert alatt sem esett eső, meghazudtolva az időjárás-előrejelzést.
Az akusztikus koncert az Anturaj nevű szabadtéri klubban került megrendezésre, amely szemben található a Temesvári Egyetemmel, így a közönség nagy százalékban egyetemista lányokból állt. Ez nem csoda, hiszen a VAMA frontembere Tudor Chirila, a legkedveltebb férfi előadók között mozog náluk, sőt a Voice zsúritagja is, színházakban is szerepel, könnyűzenei nagykövet is, szóval azt hiszem méltán lehet példaképnek nevezni.
A management nagyon jól döntött, hiszen a VAMA bulija előtt, Ligia Hojda énekesnő lépett fel akusztikus triójával, ami elvarázsolta a közönséget. A fiatal énekesnő, most bontogatja szárnyait, s egyre több komoly romániai fesztiválon is bemutatkozik idén, amellett, hogy a VAMA előtt játszik több helyen. Dalai egyszerűen simogatták az ember lelkét, s boldog voltam attól, hogy a teltházas estén, a közönség minden tagja (pedig rengetegen voltunk), élvezettel, értően hallgatja a jobbnál-jobb melódiákat. Sajnos erre a fokú érzékenységre itthon kevés példát látunk.
Nem sokkal 11 előtt kezdett a VAMA, akik rögtön az egyik nagy slágerükkel indították az estét. A koncert akusztikusnak volt hirdetve, de ez sem az előadásmódon, sem a tagok hangulatán nem látszott. Azt leszámítva, hogy akusztikus hangszerekel zenéltek, minden olyan volt, mint egy fesztiválon! Tudor Chirila frontember már a második dalnál felállt és a színpadon ugrálva énekeltette a közönséget, akiknek több sem kellett, ülőjelyüket gyorsan elhagyva, a színpad elé tömörültek és teli torokból énekelték a dalokat. Egy percig sem lankadt a figyelem, hiszen a 2012 című lemezük és a tavaly megjelent Better számait ügyesen váltogatták, olyan slágerekkel, mint a "Memories Now", a "Ghost at War", vagy a 2013-ban megjelent és abban az évben Románia legtöbbet játszott slágere, a nyári könnyed "Perfect Fara Tine", ami kapcsán mindannyian úgy éreztük magunkat, mint egy tengerparti buliban. Szeretem, hogyha egy banda nem csak lenyomja a műsorát, hanem valami pluszt is ad a dalsorrendhez, ez is teljesült, hiszen két dal között felcsendült Beethoven Örömódája, ami közönségénekeltetése a hátul ülőket is beindította.
Nagyon jó volt látni, hogy ennyire elemében van a zenekar, kijelenthető, hogy tőlünk keletre olyan zenei élet van, amely több világsztárt fog adni Romániának, s a hamarosan Prágában, majd Angliában turnézó VAMA erre nagyon is esélyes.
Meghívást kaptam az afterpartyra is, ahol hajnalig tartóan beszélgettünk a szakmai dolgokról, gitárokról és legnagyobb élményekről, valamint arról, ami miatt ez a cikk is megszületik.
Reményeim szerint sikerül elhoznom a zenekart hamarosan Magyarországra, hogy Ti is megismerjétek a srácokat.
- Lázár -
[2018.06.20.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.