Nick Simper & Nasty Habits május 18-án koncertezik a Rockmúzeumban.
Közel 10 év után újra Magyarországon lép fel Nick Simper, a Deep Purple alapító basszusgitárosa, akivel a zenekar első három nagylemezét készítette. Simper nevéhez fűződik a Hush című világsláger is, de az ő ötlete nyomán készült el a későbbi közönség-kedvenc Black Night is, amely idestova 50 éve kihagyhatatlan darabja a Deep Purple koncerteknek.
Az est különlegessége, hogy a nagy múltú magyar Deep Purple tribute-zenekar, a Cry Free énekese, Scholtz Atka fogja a teljes programot végigénekelni, különös tekintettel arra, hogy bemutatásra kerül az első Deep Purple album, a Shades Of Deep Purple teljes anyaga is. Az angol rocklegenda és a magyar frontember mellett az osztrák zenészekből álló és nemrég megújult Nasty Habits gondoskodik a korszakalkotó dalok méltó megidézéséről.
A koncert után a jegyvásárlóknak minden bizonnyal dedikálásra és közös fotók készítésére is lehetősége lesz, továbbá hozzáférhetnek a Live An’ Nasty bakelitlemez néhány utolsó darabjához is, amelyet korlátozott példányszámban jelentetett meg Simper és a csapat a tavalyi év során.
A koncertre limitáltan 110 látogató tud jegyet vásárolni, ezért érdemes a jegyeket elővételben megvásárolni a Rockmúzeumban (www.rockcsarnok.hu), a XIII. kerület, Kárpát utca 23-ban a RaM épületében a múzeum nyitvatartási idejében szombaton és vasárnap 14-18 óra között, vagy rendelhető a rockcsarnok@gmail.com emailcímen.
A belépő ára elővételben 4990 Ft, a koncert napján 5990 Ft.
Figyelem!
Korai koncertkezdés: este 7 óra.
A belépővel megtekinthető a múzeum időszakos Deep Purple kiállítása is.
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.