Galambos Erzsi: "Megható is, örülök is, fájdalmas is."

Galambos Erzsi pályája Lakner Artúr Gyermekszínházában indult, a Fővárosi Operettszínházban csúcsosodott ki. A színpadtól a József Attila Színházban búcsúzott. Számtalan színházi szerep, tévéfilm, játékfilm, szinkron szerep, és koreográfia kísérte útján. Jászai Mari-díjas, Érdemes- és Kiváló művész, megkapta a Kritikusok díját és a Kossuth-díjat, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a József Attila Színház örökös tagja, valamint megkapta a József Attila Színház Nívódíját. 2019. október 24-én, a Magyar Operett Napján a Musica Hungarica Kiadó Nagydíjjal jutalmazta munkásságát. Kedvenc műfaja az élet, melynek értelmét a család adja meg.

Több mint hetven évvel ezelőtt lépett fel először az Operettszínházban.

Tizenkét éves koromban. Szinte itt nőttem fel. Édesanyám itt volt jegyszedő. Nekem az Operettszínház nem egy színház, hanem az életem, az ifjúságom volt. Láttam a Latabárokat színpadon, Honthy Hannát, Feleki Kamillt, Darvas Ivánt. Csodálatos évek voltak, rengeteg nagyszerű szerep. Mégis meglepett, mondhatni teljesen váratlanul ért, hogy most Nagydíjat kaptam, hiszen 37 évvel ezelőtt mentem el az Operettszínházból. Egyszer jöttem vissza, mikor Rökk Marika megbetegedett és helyettesítettem őt az előadásokban.

Itthon és külföldön 140 főszerepet játszott el. Minden nívós díj a birtokában van már. Mit érez most, hogy megkapta ezt a Nagydíjat?

Megható is, örülök is, fájdalmas is. Fáj, hogy elmúltak az évek. Olyan korszakban voltam itt az Operettszínházban, ami megismételhetetlen. Szinte mondhatom, hogy akkor nekünk hozták be az országba a nagy musicaleket. Csodálatos, hogy játszhattam a magyarországi ősbemutatókban: Hello, Dolly!, La Mancha lovagja, Kabaré, Chicago, Jó éjt, Bessy!, Lola Blau,  a legkedvesebb darabomban a West Side Story-ban. Olyan pályát lehetett befutni színészileg, táncosként, zeneileg, amiről a fiatal művészek ma csak álmodnak. Gondolj bele abba a zenei sokféleségbe, amit az előbb felsorolt darabok tartalmaznak, az egyikben a zene, a másikban a tánc volt a nagy kihívás. A West Side Story volt a kedvencem, Bernstein komoly, zenei csodák vannak a műben, álltam a színpadon hallgattam a finálét és minden egyes alkalommal - pedig rengetegszer játszottuk - rácsodálkoztam, jé, még ez is benne van, és az is. Klasszikus éneklést kíván, és akkor még nem volt hangosítás, ezek a kis mikroportok nem léteztek.  A Veronai fiúkban volt először rajtam mikrofon.

Ma már alig elképzelhető ez a helyzet.

Az ember megtanulta, hogy melyik hangszerre tud támaszkodni. Előadás előtt megbeszéltük a muzsikusokkal, „te ott fújd már egy kicsit hangosabban, segíts nekem”, gyakran kértem a vonósokat is, segített nekem a hegedű is. Miután húsz évig voltam Pertovics Emilné, van egy speciális viszonyulásom a zenéhez, zenészekhez. (Galambos Erzsi férje, Petrovics Emil kétszeres Kossuth-díjas, és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, Érdemes és Kiváló művész.)

Hogyan élte meg, amikor jöttek a technikai újítások?

Furcsa volt. Ma már elég egy gomb ahhoz, hogy az ember énekeljen, és ez egy teljesen elfogadott dolog. Már nem a lágy zenék mennek. Nyolcvanöt éves voltam, amikor bemutatattuk az Angyalföldi balladát Balázs Fecó zenéjével. Amikor azt mondták, hogy rockot fogok énekelni, nem is akartam elhinni, az meg, hogy ilyen technika van…

Művésznő, ezeket a nagy változásokat, hogyan lehet kezelni? Hogyan lehet méltósággal elengedni a csodálatos szerepeket, mint Anita, Sally, Lola Blau…, és beleállni egy új szerepkörbe?

Először is, nem kell vele törődni. Előre kell nézni. Én a mai napig tele vagyok tervekkel.
Egy dolog számít, hogy rendbe legyek önmagammal. Hiteles önképem legyen, és meg lehessek elégedve a tetteimmel. Bármilyen új feladat jött, azt nem muszájból, hanem jókedvűen csináltam. A szerepeimnél is én mondtam, hogy ezt már nem akarom tovább játszani. Felkészítettem magam a változásokra. Nagyítóval néztem az arcom, hogy hol fognak kialakulni rajtam a ráncok, na, persze, jó géneket is örököltem (mosolyog), ma sincs sok ránc az arcomon. Tisztában voltam önmagammal, jól éreztem magam minden munkámban.
Fontos, hogy az ember megélje, hogy ura a pályájának. Én akkor mentem nyugdíjba, amikor én akartam. Mindent megterveztem és ez ma sincs másként.

Mesélne nekem a terveiről?

Fontos tervem, hogy egészséges, fitt legyek, mert a lányommal szeretnék elutazni Saltsburgba. (Galambos Erzsi lánya Petrovics Eszter rendező, szerkesztő, forgatókönyv író. Az Armel Opera Festivál közvetítései is a nevéhez fűződnek. 2018-ban Erkel Ferenc-díjat kapott.)
Vonattal mennénk, s út közben is programokat csinálnánk. Az Armel Opera Festiválok lenyűgöznek engem, fantasztikusak, izgalmasak. Kivételes a helyzetem, mert ott lehetek a délelőtti próbákon, szeretem látni, ahogy a próba kinyílik az esti előadásra. Mindig van magyar előadás, csodálattal nézem a magyar zenészeket, hogy milyen teljesítményt nyújtanak.
Eszter lányomék vették fel a Bartók Világversenyt, felemelő élmény volt az is, boldogsággal tölt el, ha ott lehetek.
Izgalommal tervezem már a karácsonyt, hogy kinek milyen ajándékot adok. Vacsorára várom az egész családot. De a főzésnek is megadom a módját, aprólékosan megtervezem a menüt.

Ezek szerint, az élet szeretete a hétköznapokban is, minden pillanatban ott van.

Igen. Azt szoktam mondani, hogy nekem most nagyon jó, bárcsak sokáig így maradna.
Tudod, ez egy borzalmasan nehéz pálya. Olyan keményen dolgozunk, mint az olimpikonok. Sőt! Mi színészek, zenés színészek éveken át karban tartjuk a hangszálainkat, az ízületeinket, a testünket, a szellemünket, a lelkünket.
Csak gondolj bele, én hatvanöt évig tudatosan kontroll alatt tartottam magam, mert a közönségnek, ha a színpadon állok, egy hiteles képet kell kapnia, ők nem csalódhatnak bennem. Nem vacsoráztam hatvanöt évig.
Ez a közönségnek való megfelelési vágy úgy belém ívódott, hogy a saját elvárásom is ez lett magam felé. Még az utcára sem megyek ki, ha nincs rendben a hajam, a sminkem. Én így vagyok önazonos.

Amikor a pályát lezárta, az érdeklődési köre kinyílt?

Imádom a gasztronómiát. A lakásomban folyton szól a televízió, így tanulok, a legnagyobb séfek receptjeit kipróbálom, sőt posztolok is róla.
Másik nagy szenvedélyem pedig - félve mondom - a világháló. Internetezem. Elmúltam már nyolcvan éves, mikor laptopozni kezdtem. A napomnak pontos forgatókönyve van, reggel kávé mellett elolvasom a gépemen a híreket. Jelen vagyok a közösségi oldalon.
Érdekel a zene, a képzőművészet. Boldog vagyok, mikor egy régi házat korhűen felújítanak.
Szeretem az állatokat, van egy kiskutyám.
Tulajdonképpen, magát a műfajt, mint élet nagyon szeretem.

Az interjút készítette Jagri Ágnes

Szeretettel gratulálunk a művésznőnek a Musica Hungarica Kiadó Nagydíjához!

[2019.11.05.]