Alensa: 35% TopVue termékekre
2020. október 2. | péntek | Petra nevenapja
Led izzók kedvezményes áron, 5 év garanciával  
Regisztráció 
Belépés Belépés
Keresés
RSS RSS Hírek Hírek Meghallgattuk Meghallgattuk Ajánlók Ajánlók Fesztiválok Fesztiválok Interjúk Interjúk
zene.hu a kezdőlapom feliratkozás hírlevélre
 
 
 
zenés állások
Oldal.info
 
 
 
Kapcsolódó cikkek
"Karantén levelek" Üzenet a zenés színházból - Vadász Zsolt és Lukács Anita válaszolt
"Karantén levelek" - Üzenet a zenés színházból - Kovács Adrián válaszolt
"Karantén levelek" - Üzenet a zenés színházból - dr. Vadász Dániel válaszolt

Szendy Szilvi - Sok szerepben

Neve 1998 óta szinte összeforrott a Budapesti Operettszínházzal. Kecelről indult, hogy aztán az elmúlt huszonkét évben meghódítsa a világ operett színpadait. 2015-ben Csillag díjat kapott, 2017-ben az Évad Operettszínésze volt, 2018-ban Honthy-díjjal jutalmazták. Azt mondják róla, született szubrett, de a figyelmes szemlélő látja a sokoldalúságot, emberi gazdagságot személyében. Beszélgetésünkkel szeretném bemutatni Szendy Szilvit – sok szerepben.

Beavatod az olvasókat, hogyan történt az Operettszínházban a leállás a járványhelyzet kihirdetésekor? Milyen munkáid akadtak el?

Döbbenetes módon állt meg a munka, szerdáról csütörtökre változott meg az életünk. Én 2000 óta nem emlékszem a dátumokra a gyermekem születésnapján kívül, de ezt a napot megjegyeztem. A Viktória felújító próbáit kezdtük volna el, de elakadt a tanítás a Vasutas Zeneiskolában is. Előadásaink, koncertjeink maradtak el. Az ”utolsó estén” a Lili bárónő-t játszottunk.

Vegyük sorra az elakadt feladatokat. A Béres Attila által rendezett Viktória nagyoperett felújítására készültetek. Ez az előadás, ment már a Budapesti Operettszínházban, majd Miskolcra költözött.

Nagyon vártuk, hogy visszajöjjön, nagyon szeretjük. Sajnos most egy éves csúszással, de a jövő évad műsorában majd szerepel a darab. Szívem szerint ezzel kezdtem volna a munkát. Béres Attila változtatott a budapesti előadáson, amikor Miskolcon színpadra állította Ábrahám Pál operettjét. Jövő tavasszal majd egy olyan előadást láthatnak a nézők, ami a két bemutatót vegyíti. Ez az átdolgozás mindenképpen egy klasszikus próbaidőszakot igényelt volna, de a járvány felülírta a terveket. Nekem biztosan újra kell tanulom Riquette szerepét. Hosszú évekig volt az, hogy minden előadást raktározott az agyam, és bármikor tudtam idézni, akár az összes szöveget. Most ez elmúlt. Annyi mindent csináltam már, hogy bizonyos dolgok törlődtek a fejemből.

A nyarad már nem eseménytelen, a Csongor és Tünde bemutatójára készülsz. Hol lesz majd látható?

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde drámai költeményét az Együtt Company előadásában Somogyi Szilárd rendezésében 2020. július 4-én lehet majd látni, Kápolnásnyéken a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon. Sok kedves kollégámmal, mondhatom barátommal játszom a darabban: Gömöri András Máté, Kálloy Molnár Péter, Földes Tamás,  Détár Enikő, Bori Réka, Siménfalvy Ágota, Előd Álmos, Crespo Rodrigo és számos művész mellett még a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdió növendékei is színpadra lépnek.

Nagyon jó feladat ez számomra. Ilmát fogom alakítani a darabban, aki két lábbal áll a földön, kicsit úgy, mint az operettek szubrettjei. És hát ez próza, ami az én szerelmem!

Olvastam rólad, hogy nagyon szeretnél prózát játszani.

Hú, de mennyire! El sem tudom mondani. Véletlenül lettem szubrett, és már várom, hogy egy következő véletlen drámai, prózai szerepet is hozzon számomra. Úgy érzem, egy picit itt vagyok felejtve, ami jó, de már új kihívásra is vágyom a pályán. Nagyon sokat foglalkozom a drámairodalommal, színháztudománnyal.  A drámai, tartalmas csendnél számomra nincs erősebb egy színpadon.

Drámainstruktor-színjátékos szakon végeztél a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Érettségi után jöttem fel Budapestre. Nem voltam sem táncos, sem gyerekszínész.  A színész I. képesítést három év színpadi gyakorlattal úgy kaptam meg, hogy a Bizottság megnézett  A muzsika hangja előadásban. Később kiderült, hogy a színész I. képesítés mégsem egyenértékű a diplomával, ezért nyújtotta ezt a mentőövet az egyetem, hogy drámainstruktor szakon megszerezzük a szükséges végzettséget.

Most pedig tanítasz.

Igen, a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Stúdiójában Kékkovács Marával együtt vagyunk osztályvezetők és színészmesterség tanárok. Másodévesek a növendékeink.

Ezek a fiatalok sokfelől jönnek, sokfélék, zsizsegnek, és rengeteg inger éri őket. Szerencsések, hogy sokféle színházat van lehetőségük látni és megismerni. A mi feladatunk az is, hogy egy picit lecsendesítsük őket, hogy tudjanak válaszolni a kérdésre: Ki vagy te? Sokat beszélgetünk, néha pszichológusként is kell működni köztük.

Az én mániám a drámaelemzés, ezért azt ők megkapják rendesen, Molnár Ferenccel vizsgáztunk tavaly. Együtt olvastunk, elemeztünk, játszottunk vele, alternatívákat próbáltunk ki. Nagyon élvezem a tanítást.

Sok-sok előadás maradt el tavasszal, Csárdáskirálynő, Luxemburg grófja… Azt mondtad a világjárvány kihirdetése előtt Lili bárónő-t játszottatok. Ez az előadás több szempontból is különleges.

A darab egy meghatározó előadása a színháznak, és az én pályámnak is. Már jöttek a hírek a környező országokból, és a mi utolsó előadásunkat akarva-akaratlanul a járványra hegyeztük ki, Lili bárónő-t már csak nyomokban tartalmazott. Már megtartottuk a távolságot egymástól, az öleléseket „ökölpuszi” váltotta fel a színpadon, nem volt csók jelenet, tánc közben sem értünk egymáshoz. Ez már önmagában is szürreális, ettől persze komikus is, de lehettünk bátrak, mert ennek az előadásnak a kapcsán Béres Attila rendezőtől amúgy is nagy szabadságot kaptunk.

Tizenöt éve van a repertoáron a Lili bárónő. Nyomon követhető a tudatos rendezői szándék, hogy sok szabadságot kapnak a színészek.

Minden évben felújítjuk az előadást és Béres Attila minden évben hoz új ötleteket. Mivel mindig belőlünk indul ki, ahogyan mi, szereplők változunk évről évre, úgy változik Lili bárónő története is velünk együtt. Az alappillérek megmaradnak, de egy picit aktualizálunk. Meggyőződésem, hogy ez az előadás azért is él tizenöt éve, mert ennyire szabad.  Időnként előfordult ugyan, hogy elszaladt velünk a ló, de nem hiszem, hogy hiányérzete lett volna a nézőknek, vagy az előadás kárára vált volna. Mindig példaként hozom fel a Lili bárónőt az életemben, mert itt kísérletezhettem és ez által tanultam a legtöbbet a színházról, szakmailag pedig sokat formált rajtam mindez... Nagyon sokrétű Clarisse szerepe, és hál’ Istennek kortalan. Huszonévesen és negyvenévesen is megtalálom benne azokat az őszinte pontokat, amiket egy kicsit mindig kihegyezek. Clarisse, volt az évek alatt nagyon játékos, nagyvonalú, volt kacér csábító és hisztérikus, máskor pedig mélyen érző. Én mindet igaznak éreztem.

Jól gondolom, hogy a Lili bárónő iskolapéldája lehet annak, hogy egy klasszikus nagyoperetthez, hozzá lehet nyúlni úgy, hogy kis térben, stúdió színpadi körülmények között, egy zongorával is működjön?

Mindenképpen, és ebben nagyon fontos szereplő volt a dramaturg, Ari-Nagy Barbara. Ő és Béres Attila kellett ahhoz, hogy az operett hiányérzet nélkül valósuljon meg kilenc szereplővel és egy szál zongorával. 2005-ben ez egy nagy újítás volt az Operettszínházban. Az én életemben azért is foglal el különleges helyet, mert a gyerekem születése után ez volt az első bemutatóm. Lili szerepére hallgattak meg, és próba közben valahogyan előjött ez a „nagyasszonyos” karakter, így kaptam meg Clarisse szerepét. Nagyon furcsa érzés visszanézni a felvételeket, honnan indultunk és hogyan változott ez az előadás és közben mi magunk is, az elmúlt tizenöt évben. Ugyan „csak” egy operettről beszélünk, de ez tükrözi a legjobban, hogy micsoda bugyrai vannak ennek a műfajnak!

Beszéljünk ezekről a „bugyrokról”! Én olyan néző vagyok, aki el szokta képzelni az operettek dráma változatát, egy alternatív befejezést, életutat találok ki a szereplőknek. Mekkora mozgástér van a műfajon belül, vagy teljesen kötött minden szabály?

A műfaj abszolút kötött, de a szabályok mellett lehet játszani és én szoktam is. Alapvetés hogy elemzem a saját szerepemet. Kitalálom, hogy honnan jött, hova jut és miért. Mikor a saját karaktereimet megértem, megcsinálom a kapcsolódó figurák élettörténetét is. Kialakul a fejemben egy térkép, ami alapján közlekedem az előadásaimban. Az a jó, ha a partnereim is nyitottak erre a játékra.

Az operetteknek nem lehet alternatív vége, itt minden befejezés – egy-két kivétellel – happy end. Szigorú szerkezete van, pár konkrét mondat után jön egy nagy dal, jó esetben egy nagy tánc, nagy ováció, és akkor megvan az adrenalin, mehetünk a következő jelenetre. Megvannak az alappillérek, alap karakterek. A primadonna, a szép nő, és a bonviván, csodálatos férfi, nagyokat énekelnek és egy érzelmi hullámvasút végén biztos, hogy egymásra találnak. A szubrett és a táncos-komikus szaladgálnak egymás körül, évődnek egymással, cserfesek, de két lábbal állnak a földön, rávilágítanak a lényegre, nagyokat táncolnak, ők viszik a poént, majd ők is egy pár lesznek a végére. 

Azért mi színészek is gyakran elgondolkodtunk már azon, milyen is lenne a Csárdáskirálynő nulladik része, vagy esetleg a folytatás, és szerintem nem is baj, ha ilyeneken gondolkozunk.

Ezek az átgondolások segítenek az operettek logikai buktatóin átjutni?

Csakis ez. A librettók, szövegkönyvek kézről kézre kerülnek, és komoly átdolgozáson esnek át. Van, hogy egy jelenet marad meg az eredetiből, vagy csupán egy mondat, mert az valakinek nagyon tetszik, de a szöveg környezete elveszik. Na, és ki tudja, hogy melyik volt az eredeti? Az operettek, amikor íródtak, reflektáltak egy fontos momentumra, a szerzők valamit közölni akartak.  Ma már elsősorban szórakoztatásnak szánjuk, de a saját korukban igen fontos kritikákat is megfogalmaztak, és ma is megtehetik ugyanezt. Görbe tükröt mutatnak a világunkra.

Ha valaki elolvassa egy-egy operett keletkezésének a történetét, könnyen nyomon követhető, hogy mely jelenségre reflektáltak a szerzők. 

Igaz, de úgy kell színpadra állítanunk, hogy a ma embere is bele tudjon helyezkedni a grófok, hercegek mesevilágába. A szórakozáson kívül fontos, hogy tanuljunk is valamit általuk. Ebben van nagy szerepe a dramaturgnak és a rendezőnek. A tartalomnak és az általunk létrehozott karaktereknek időnkét muszáj maivá válnia, hogy a mesevilág, a századfordulós történelem és a mai életünk közti párhuzamokat, különbségeket felismerhessük. Nincs az operettben helye aktuálpolitikának, de fontos a fricska, a kritikai hang. Közben pedig az operett legszebb hagyományait tartsuk meg. Szólaljon meg a nagyzenekar úgy, ahogyan a zeneszerző azt megálmodta, megírta. Legyen a kiállítása pompázatos, nagy díszlettel és ragyogó jelmezekkel, kápráztasson el a balettkar, és minden egyes elengedhetetlen nagy táncbetét és extrém koreográfia.

A szubrett egyik meghatározója a tánc. Könnyen tanulod?

Jaj, nem. Rengeteget kell gyakorolnom. A tánchoz és az énekléshez nagyon komoly kondíció kell, az sem ritka, hogy lépcsőzés közben vagy futópadon tanuljuk meg a dalainkat. Őszintén szólva, nagyon türelmetlen vagyok magammal.  A próbaidőszakom háromnegyed részét a balett teremben töltöm, és a szabadidőmben is gyakran kérem meg az asszisztenseket, hogy gyakoroljanak velem.  Meg kell keresnem a lépések logikáját, akkor már megy a munka, a lábamban kell lennie a lépéseknek, csak utána jön a stílus. A férjem Lőcsei Jenő koreográfiái pont ilyen logikusak.

Lőcsei Jenő Liszt Ferenc-díjas táncos, koreográfus, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a férjed. A közös munka milyen hatással van a magánéletre?

Életem legjobb, legszebb előadásai születtek akkor, amikor a férjem volt a koreográfus, de akkor éltem át a legnehezebb próbaidőszakokat is: A bajadér, Marica grófnő, Én és a kisöcsém, Maya… A bemutató előtti két-három hét hihetetlenül nehéz, kimeríti nálunk a válóok fogalmát. Jenő úgy dolgozik, hogy hetekre elvonul, hallgatja, tanulja a zenét, számol, ritmust memorizál, gondolkodik. Maguknak a lépéseknek a kitalálása  az alkotási folyamat végén van nála, és a művészek munkája is csak ekkor kezdődik. Ő azonban már ezt megelőzően és eközben is 0-24 órában dolgozik. Mindezt úgy, hogy az élet nem áll meg, és a családi életünk minden velejárója rám marad ilyenkor, gyerek, háztartás, otthon, kutya... Persze értem én, hogy alkotónak lenni, létrehozni valamit sokkal nehezebb, mint másoknak ugyanazt megtanulni. Jenő kész anyaggal érkezik az első próbára, a munkái igényesek, logikusak, és a táncosok színészek éppen ezért nagyon szeretik őt és a vele való munkákat. A bemutató előtti héten már az elengedés fázisában van, nálam akkor indul igazán a drukk, hiszen én fogok kimenni a színpadra. Én a bemutató után egy-két héttel tudok oldódni és élni végre a szerepemben. Ő pedig nekiállhat végre mosogatni…

Rengeteget utaztok a kollégáiddal, a kis karantén videódban láttam, hogy az otthonodban is csodálatos fellépő ruháid vannak.

Egy egész gardrób szobám van tele ruhákkal és kiegészítőkkel. Még a pályám elején megbeszéltük Peller Karesszal, jó barátommal, pályatársammal, partneremmel, hogy ha fellépésre megyünk, annak megadjuk a módját, hiszen az operetthez hozzá tartozik a pompa is. Hatalmas csomagokkal indulunk, minden számhoz cipő, harisnya, ruha, fejdísz, fülbevaló kell. Indulás után még hosszú ideig a leltárt csinálom a fejemben, hogy megvan-e mindenem. Rengeteg sztorink van az otthon maradt, elkésett, elveszett csomagokkal, a cipzárakkal, gombokkal…

Mit tapasztaltok, hogyan fogadják az operettet a nagyvilágban? Vannak különbségek a színpadi megjelenítésében?

Nagyon sok olyan országban jártunk, ahol az előadásainkat a helyi kulturális értékrendhez, vagy szabályrendszerhez igazodva kellett átalakítani. Erre példa, ha a közel keleten járunk, vagy ázsiai császárságban. Van ahol a csók tilos, van ahol egy bizonyos szín használata. Az Operettszínház társulata nagyon profi már ebben, mindenhez tudunk alkalmazkodni.

A fogadtatást illetően igazak az egyes országok népeiről a fejünkben élő sztereotípiák. Északon valóban hidegebbek egy kicsit, az olaszok azonnal a szívükbe fogadnak, az amerikaiak sajnos popcornt esznek közben, a japánok szépen fegyelmezetten végigülik az előadást, viszont a végén hatalmas ovációban törnek ki. Az oroszok elejétől a végéig lelkesek. Sőt, náluk még létezik az a szokás, hogy virágot adnak a kedvenc fellépőiknek a számok után. Úgy szoktam kimenni egy-egy dal után a színpadról, mint a műkorcsolyázók, hatalmas virágcsokrokkal, plüssfigurákkal, de olyan is előfordult, hogy kendőt, papucsot, csokoládét, vodkát kaptam ajándékba.

Németül konyhanyelven beszélek, de elég sokat játszom. Például a Csárdáskirálynő-t előbb játszottam németül, mint magyarul. Szeretek Ausztriába, Németországba utazni, mert nagyon tetszik nekem az a rendezettség, ami ott van. A nyelvük ropogós határozottsága is nagyon tetszik. Vannak dalok, amit talán németül jobban is szeretek énekelni.

A németek bátran nyúlnak a művekhez, sokat újítottak a műfajon például Berlinben, ma már nem divat náluk a hagyományos operett-játszás. Mernek például lecsupaszított díszletben gondolkodni. Az operák modern feldolgozásához tudnám hasonlítani az operettek színpadi megjelenítését nyugaton. Máshova teszik a hangsúlyokat. Lehet, hogy éppen ezért szeretik a mi előadásainkat, mert több benne a melegség, a pompa. Egyébként is hálás dolog szubrettként utazni a világban, hiszen miénk a tejföl! Egy Szép város Kolozsvár, egy Shimmy, vagy egy Barbár tánc után, bárhol is járunk, őrjöngő tapsvihar fogad. A szubrett és a táncos komikus koreográfiái, amikkel eddig a közel kelettől, Indián át, Ausztráliáig utaztunk, mindenhol osztatlan sikert arat. Ez a miénk. Ezt tudjuk mi magyarok. Ez az, ami hungarikum.

Ha egy koncerten nemzetközi fellépő gárda jön össze, hogyan kommunikáltok?

Én oroszul. Nekem az orosz nyelv a szívem csücske, olyannyira, hogy a moszkvai vagy a leningrádi tájszólást is szerettem volna elsajátítani. Tíz éves korom óta tanulom, nagyon megszerettem, középiskolában külkeres voltam, oroszból érettségiztem, nyelvvizsgáztam, de igazán kommunikálni ezeken a fellépéseken tanultam meg. Nagyon sok jóbarátra tettünk szert Oroszországban. Moszkvában minden évben a Zeneakadémia Nagytermében van egy koncert, ahová Kszénia Zsárko a moszkvai Női Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője meghív minket Peller Karesszal. Orosz szólistákkal lépünk fel, 2400 fős a terem, ez mindig megtelik nézővel, de ami igazán nagy büszkeségünk, hogy alakult Moszkvában egy Szendy Szilvi-Peller Károly rajongói klub. Azt mondják a szlávoknak, az orosz embereknek nagy szívük van, mi ezt tapasztaltuk, teljesen befogadtak minket. Ott oroszul is sokat énekelek. Hozzám nagyon közel áll az orosz zene, az orosz irodalom, a kultúra is.

Olyan sokat utazol, sokféle emberrel, helyzettel, kultúrával találkozol, mennyire vagy elfogadó?

Ahogy telnek az évek egyre inkább, de közben lázadni is tudok. Próbálom ésszerűen átgondolni a miérteket, megfejteni, hogy ki miért olyan amilyen, mért teszi, amit tesz. Sajnos egyre több megfejteni való adódik a szűkebb és tágabb környezetemben.

Van egy nagyfiam, aki Asperger – szindrómás. A közös életünkben rengeteget tanultam a világról általa. Arról is, hogy miért fontos elfogadnunk másokat. Mit jelent másnak lenni.  Hogyan kell belehelyezkedni más életébe ahhoz, hogy többet tudjunk meg róla. Azt, hogy mivel teszünk jót, meg lehet tanulni. Ha az embernek gyereke van, nem kérdés, hogy segít neki, és ha kell, harcol érte. Hosszú folyamat volt, mire mi, a szülei, megértettük mi történik velünk.  Amikor lett egy diagnózisunk az fantasztikusan felszabadító érzés volt.  

Megerősödtél ebben a folyamatban? Ezért vállaltad 2018-ban, hogy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének nagykövete leszel?

Igen, fontos lett nekem az érzékenyítés, a társadalmi felelősségvállalás. Korábban is beleálltam hasonló feladatokba, például részt vettem a Sorsfordító kisfilm létrehozásában, ami az autizmussal foglalkozik. A véletlen úgy hozta, hogy kapcsolatban állok hajléktalan felvevő egészségügyi intézménnyel is, ahova havonta viszek csomagot. A kollégáim, barátaim már tudják, hogy néhány törölközővel, ágyneművel, papuccsal, tisztálkodási szerekkel milyen sokat segíthetünk. Kecelen, a szülővárosomban, huszonhat családot támogattunk egy alapítványban. Annyi adomány jött össze, edények, bútorok, ruhák, hogy kisteherautóval tudtuk csak elszállítani. Hajléktalanszállóba pedig rendszeresen viszünk könyveket.  Jó érzés, ha valahol örömet okozhatok, és bár tudom, hogy ez a feladat egész embert kívánna, de megpróbálom megtenni a tőlem telhetőt. Vannak emberek, akik testi, szellemi, lelki  problémáik miatt szorulnak segítségre, megértésre. Sok mindenre a nagyfiam világít rá, mert mi „sima emberek” elsiklanánk felette.

Nagyon sokszor jut eszembe, hogyha civil foglalkozásom lenne, akkor talán szociális munkás lennék…

Van alkalmad hasonló szerepben megmutatni magad. Játszol a Daniel Keyes regénye alapján készült Virágot Algernonnak című musicalben. Drámai szerep, és igazán sokat lehet gondolkodni, moralizálni a darab kapcsán.

Alice-t játszom a történetben, ő a szellemileg visszamaradott Charlie tanárnője, barátja, majd szerelme. Nagyon felkavaró történet ez, biztosan sokan ismerik.  Minden előadás végén egyszerűen kettéhasad a szívem, fizikailag azt érzem, hogy nem visz ki a lábam a színpadról. Várnak az ügyelők a függöny mellett, mert általában ott omlok össze.  Na, itt nekem muszáj minden előadás után lejátszanom egy második részt magamban az elengedéshez.

 

 

Az interjút készítette Jagri Ágnes

Fotó: Szobonyai Patrícia

[2020.07.03.]

Megosztom:

Szólj hozzá! (Ehhez be kell lépned)
lap teteje
 
Kreatív, ügyeskezű gitáros kerestetik zenekar [2020.09.15.] apróhirdetés
© SirOeshImpresszumMédiaajánlatSiteMap/Honlaptérkép • RandD: Jumu

Megnéztük! Neoton koncert volt a Skanzenben - képekkel
A Szentendrei Skanzen rendkívül...

Képes beszámoló - La Mancha lovagja a Budapesti Operettszínház színpadán
Szeptember...

Elisabeth musical - élménybeszámoló képekkel
Maszkabálról jött a hír - Képes beszámoló Fenyő Miklós koncertjéről
Ünnepi rockopera-gála a Budai Szabadtéri Színházban - képekkel
beszámolók még
Otthoni játékok