Rómeó Vérzik: "Ilyen tiszta fejjel még sosem forgattunk klipet!"
Egy klip korlátok nélkül
Az október közepén érkező, kilencedik nagylemez előfutáraként megjelent az album slágergyanús, NO FUTURE című nótájának zenés videoja.
„Ez egy ízig-vérig Rómeó Vérzik klip lett, nagyon fontos üzenettel: hiszen az embereknek szükségük van a szabadságra, a korlátok nélküli életre. Ez a dal pedig pont erről szól.” – nyilatkozta a frontember, Kovács Koppány a vasárnapi premier kapcsán.
De nem csak a nagyonis aktuális téma miatt érdekes a kisfilm: a videoban látható színpad ugyanis egy hatalmas hangár tetejére épült, nem kevesebb, mint 8 méter magasba. Az extrém helyszín okán, munkabiztonsági megfontolásból a forgatás alatti bulizásnak lőttek, a sztoriban látható iszogatás csupán színjáték a kamera kedvéért, amivel a felvidéki rock kvartett azóta is előszeretetettel poénkodik, mondván: „ilyen józanul még nem forgattunk videót..”
Persze viccelni manapság ritkán van kedve a zenekarnak, hiszen a március óta tartó vírushelyzet miatt veszélybe került a negyedszázados jubileumi turnéjuk, így az október 15-én megjelenő lemez az, ami egyelőre tartja a lelket a brigádban.
RÓMEÓ VÉRZIK: SZŰK A TÉR - LEMEZMEGJELENÉS: 2020. OKTÓBER 15.
[2020.09.24.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.