Október első hétvégéjén három exkluzív kis létszámú koncertet játszik a debreceni rock trió Budapesten
#2020 #500 Nem hagylak el turnézárás három napon át, október 02-án, 03-án és 04-én a Budapest Parkban.
Augusztus 12-én indult a Tankcsapda 2020-as turnéja. Az eredetileg idén nyárra tervezett 11 hazai nagykoncert helyett, 22 kiskoncertből álló turné a hét végén érkezik a fővárosba, a zenekar „D” terve alapján.
Ez a három koncert nem az a három koncert, ami a csapat három évtizedét hivatott bemutatni, azok majd jövőre lesznek és az idén megváltott jegyek érvényesek rá.
Az első két nap ugyan már teltházas, de a Park záró bulijára, vasárnapra még akad néhány jegy.
[2020.09.28.]
Megosztom:
Fórum- és hozzászóláskezelésre vonatkozó tájékoztatás
A hatályos jogszabályi környezet módosulása következtében a weboldal üzemeltetőjeként kötelező moderációs feladatokat kellene ellátnunk minden felhasználói tartalom (hozzászólás, fórumbejegyzés stb.) vonatkozásában.
Ezen jogszabályi előírások teljes körű és folyamatos teljesítéséhez jelenleg nem áll rendelkezésünkre megfelelő erőforrás (személyi és pénzügyi kapacitás).
Ennek következtében a fórum- és hozzászólás funkciót határozatlan időre felfüggesztjük.
A felhasználók számára új hozzászólások és fórumtémák létrehozása, illetve meglévő tartalmakhoz történő hozzászólás a mai naptól nem lehetséges.
A funkció újbóli aktiválására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a vonatkozó szabályozás lehetővé teszi olyan üzemeltetési mód alkalmazását, amely számunkra is megvalósítható és fenntartható.